Bár a McLaren befoghatatlannak tűnt a másfélórás edzés javarészében, végül a Red Bull és a Ferrari végzett az élen, miután az utolsó húsz percben néhány időmérő szimulációs körre kiküldte pilótáit, akik szinte üres tankkal, a lágy gumikon remek időket repesztettek.
Egy darabig úgy tűnt, hogy Felipe Massa szerzi meg a „győzelmet”, de idejét Sebastian Vettel már a következő gyorskörén felülmúlta, majd pedig Fernando Alonsónak is vissza tudott vágni, aki nem sokkal a vége előtt egy pillanatra felugrott az élre.
A Ferrari brazilja utolsó gyorskörén talán visszavehette volna első helyét, hiszen az első, és a második szektorban is lila (azaz leggyorsabb) időt ment, ám hibázott a Parabolica kanyarban, autója egyik kerekét kitette a fűre, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy elkerülte a falat.
Az első hármas mögött a McLaren duója, Lewis Hamilton és Jenson Button végzett, előbbi az F-csatorna nélküli, utóbbi az F-csatornával szerelt MP4/25-ös modellel. A Toro Rosso szintén leszerelte az eszközt autóiról, amit az idei évben először vetett be a ma délelőtti tréningen.
Mark Webber a hatodik helyre hozta be a másik Red Bullt, azonban az edzés végén már nem tudott javítani idején, ugyanis csapata rászólt a fülére, hogy állítsa le autóját, mert a szenzorok azt jelzik, hogy drasztikusan csökken a víznyomás.
A Williams versenyzői, Rubens Barrichello és Nico Hülkenberg a hetedik, és a kilencedik helyen végeztek, közéjük Robert Kubica ékelődött be a Renault-val, míg az első tíz sorát a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg zárta.
Adrian Sutil a tizenegyedik helyre kormányozta a Force Indiát, csapattársa, Tonio Liuzzi elé, akit Vitaly Petrov (Renault), és Michael Schumacher (Mercedes) követett.
Jaime Alguersuari számára idő előtt véget ért a körözés, ugyanis a második lassító után autója felmondta a szolgálatot.
Az újonc csapatok közül a Lotus volt a leggyorsabb. Jarno Trulli, és Heikki Kovalainen is a Virgin párosa előtt végzett, míg a Hispania pilótái az utolsó sorban foglalhattak csak helyet, miután összesen csak nyolc kört teljesítettek.
Bruno Senna még csak a boxutcát sem tudta elhagyni az edzés elején, üzemanyag problémák miatt, majd második próbálkozása sem volt túl eredményes, három kört ugyan megtett, de a második kanyarnál leparkolta autóját, így végül mért kör nélkül fejezte be a tréninget.
Csapattársa, Sakon Yamamoto is csak öt körig jutott.
Olvasóink ajánlatai:
Olasz Nagydíj, második szabadedzés:1. Vettel Red Bull-Renault 1:22.839 27 2. Alonso Ferrari 1:22.915 + 0.076 32 3. Massa Ferrari 1:23.061 + 0.222 20 4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:23.154 + 0.315 22 5. Button McLaren-Mercedes 1:23.210 + 0.371 38 6. Webber Red Bull-Renault 1:23.415 + 0.576 23 7. Barrichello Williams-Cosworth 1:23.708 + 0.869 31 8. Kubica Renault 1:23.709 + 0.870 32 9. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:23.852 + 1.013 30 10. Rosberg Mercedes 1:23.857 + 1.018 29 11. Sutil Force India-Mercedes 1:24.181 + 1.342 35 12. Liuzzi Force India-Mercedes 1:24.380 + 1.541 36 13. Petrov Renault 1:24.407 + 1.568 21 14. Schumacher Mercedes 1:24.448 + 1.609 29 15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:24.517 + 1.678 35 16. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:24.547 + 1.708 32 17. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:24.785 + 1.946 31 18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:25.106 + 2.267 24 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:26.204 + 3.365 38 20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:26.306 + 3.467 41 21. di Grassi Virgin-Cosworth 1:26.631 + 3.792 31 22. Glock Virgin-Cosworth 1:26.676 + 3.837 25 23. Yamamoto HRT-Cosworth 1:29.498 + 6.659 5 24. Senna HRT-Cosworth 3







Hozzászólások
(12 komment)Vettel megmutatta megint,hogy mindig kell vele számolni!
@klan: a szabadedzés és az időmérő nem összekeverendő hisz látunk már meglepetést ugyhogy nem jelenteném ki hogy tuti pole ahoz körbe kell menni hibátlanul
@klan: azért ezt nem állítanám egyértelműen. a RB-nak van egy trükkös Q3-as beállítása amire még senki nem jött rá úgy hogy várjuk ki a végét. egyébként ha jól emlékszem R Denis is nyilatkozta hogy a mostani autó egy körön nem jó de a versenytempója igen és az a lényeg. a poleokkal nem lehet vb-t nyerni :))
@fefe68: igazad van,ha ez volt,akkor tuti,vége mindenkinek.egyértelmű a pól
nana.... arról megfeledkeztek hogy a RB és a Ferrari lágy keveréken érte el azokat az időket, míg a két McLaren keményen. és mennyi is a különbség? ;) :)
ezzel nem azt mondom hogy tuti pole lesz, de ne is legyen hanem a versenyt nyerjék meg :DD
A Redbull most a "Q3-as" trükkel sem veszi be a pole-t. Na de majd kiderül. Még mindig erősnek látom a Ferrarit. Alonso nagyon sokat ment, bízzunk benne meg lesznek a jó beállítások!
@f.petra: Köszi, javítva!
"A Williams versenyzői, Rubens Barrichello és Nico Rosberg a hetedik" Nem Rosberg hanem Hülkenberg!
@UNICUMM: Ha jól tudom Webber kocsijával volt valami gond.
Hö, király!
Teccik a Vettel gyerek! Webber 1kicsit alamuszi volt.
ez még semmit se jelent,ha meg nézzük a két merci mindig ott volt az első sorba,ez nem valós eredmény,,hagyták egy kicsit a többieket,hagy legyenek elöl.
majd holnap,jól kikap a redbul,,sehol se leszenek a versenyen
na kezd helyre állni a világ rendje a RedBul egy körön megint gyors de ott a két ferrari hosszú távon meg a redbul sz.....rt se ér (lehet hogy ez az a verseny ahol megszakad remélem nem)