Vettel két lábbal a földön jár

Habár az eheti, barcelonai tesztsorozaton kettőből kettő tesztnapot megnyert a Red Bull Racing csapata, Sebastian Vettel szerint túl korai kijelenteni, hogy ők lesznek a favoritjai a 2011-es esztendőnek.


Habár az eheti, barcelonai tesztsorozaton kettőből kettő tesztnapot megnyert a Red Bull Racing csapata, Sebastian Vettel szerint túl korai kijelenteni, hogy ők lesznek a favoritjai a 2011-es esztendőnek.

A német versenyző elmondta, a teszteredmények továbbra sem túl reprezentatívak, noha az RB7-os versenygép tempója, és megbízhatósága nagyon kielégítőnek tűnik.

„Még mindig nehéz megmondani. A köridők szórása továbbra is nagy, néha 8-9 másodperccel is lassabbak vagyunk a leggyorsabb konfigurációval, szóval nehéz kiolvasni, mit csinálnak a többiek” – nyilatkozta a regnáló világbajnok a szerdai tesztnapot követően.

„De szerintem ismét nagyon sok kört megtettünk és valójában nem voltak idén még komolyabb megbízhatósági problémáink, a sebessége pedig jónak tűnik, ahogy azt jósoltuk. De csak Melbourne-ben derül ki, hol is állunk.”

Vettel hozzátette, véleménye szerint a Red Bull sokkal inkább kezdte nulláról az idei évet, minthogy a tavalyi sikerekből építkezett volna, 2011-re ugyanis rengeteg új dolgot kellett megtanulniuk, ami bizony olykor megnehezítette a csapat dolgát.

„Rengeteg mindenen kell dolgoznunk, a problémákat meg kell oldani, nagyon sok új dolog van az autón, az abroncsok is újak, ez pedig eléggé leköt minket.”

„A szezon még nem kezdődött el, de olyan sok új dolog van az új gumik miatt, hogy nehéz tudni, mennyire vagy gyors, de összességében jónak és megbízhatónak tűnik az autó.”

„Eddig nem voltak komoly gondjaink, és a mezőny többi csapatával összehasonlítva azt gondolom, hogy igen, ott lehetünk. Meg kell várnunk egy versenyt, hogy lássuk, mennyire vagyunk jók. A melbourne-i nem igazi versenypálya, szóval talán Malajziában, vagy csak még később derül ki, mi is folyik itt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!