Vettel kiesésétől tartott a Red Bull

Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke elárulta, valójában nem hittek abban, hogy a gárda kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel célba tud érni sérült váltójával a vasárnapi Brazil Nagydíjon.


Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke elárulta, valójában nem hittek abban, hogy a gárda kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel célba tud érni sérült váltójával a vasárnapi Brazil Nagydíjon.

A német versenyző az élről vághatott neki a 71 körös viadalnak, ám végül át kellett adnia a vezető pozíciót csapattársának, Mark Webbernek, aki később megnyerte a futamot.

Vettel a technikai probléma ellenére célba tudott érni a második helyen, Horner azonban elárulta, aggódtak a német versenyző miatt.

„Sebastian nehéz versenyen van túl, az ötödik körtől kezdve gondjai voltak a váltóval, és nem hittük volna, hogy akár féltávig is kitart” – ismerte be a csapatfőnök.

„Mindent megtett, amit meg kellett tennie, rövideket váltott, és a többi. Fenomenális volt.”

A szakember ezzel együtt elmondta, Mark Webber megérdemelten nyert Interlagosban, és nem lenne fair dolog vele szemben, ha Vettel balszerencséjének számlájára írnánk vasárnapi diadalát.

„Ne vegyünk el semmit Marktól! Fantasztikusan vezetett, és teljes mértékben megérdemli a győzelmet.”

„Mark nehéz éven van túl, de leszegett fejjel dolgozott tovább – nagyon keményen. Egész hétvégén versenyképes volt és szerette volna jó eredménnyel zárni az évet, szóval nagyszerű dolog számára, hogy nyerni tudott a szezon utolsó versenyén.”

Horner hozzátette, biztos abban, hogy Webber 2012-ben megerősödve tér majd vissza a versenypályára.

„Sebastian személyében egy olyan versenyző a csapattársa, aki élete formáját nyújtja. Szóval a lehető legjobb módon búcsúzott az idei évtől, és vág neki a téli felkészülési időszaknak. Ő egy nagyon őszinte srác, ki fogja értékelni a saját teljesítményét és biztos vagyok abban, hogy megerősödik jövőre.”

„Mark és Sebastian egész évben nagyszerű párost alkottak, és örülök annak, hogy jövőre is nálunk versenyeznek majd.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!