Megosztás:

Vettel: Kubica a fiataloktól veszi el a lehetőséget

A négyszeres világbajnok azt mondja, nem érti Kubicát.
A négyszeres világbajnok azt mondja, nem érti Kubicát. © Scuderia Ferrari

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel azt mondja, nem érti, Robert Kubica miért most döntött úgy, hogy megpróbál visszatérni a Forma-1-be.

A lengyel versenyzőnek – kinek pályafutása 2011 februárjában egy súlyos ralibalesetben tört derékba – jó esélye van arra, hogy 2018-ban a Williams versenyzőjeként visszatérjen a száguldó cirkuszba.

Kubica múlt héten eredményes tesztet hajtott végre a brit istálló autójával Abu Dhabiban, a Williamsnél pedig most azt mérlegelik, jó döntés volna-e beültetni őt Felipe Massa megüresedő helyére.

Vettel azt mondja, természetesen sajnálja Kubicát a történtek miatt, de nem érti a lengyel szándékait.

„Úgy gondolom, igazán tragikus az, ami vele történt akkoriban” – mondta a négyszeres világbajnok a SonntagsBlick című lapnak nyilatkozva. „A jövő bajnokaként tekintettek rá.”

„Viszont nem értem, most miért törekszik a visszatérésre. Miért nem tette ezt meg korábban? Az ő szempontjából természetesen ez egy szép történet lenne. Másrészről viszont a fiatal versenyzők számára sajnálatos, hiszen előlük venné el a versenyzői ülést.”

Vettel vélhetően nemcsak ezen véleményével nem lesz népszerű bizonyos rajongók körében, hanem a Halóval kapcsolatban alkotott álláspontjával sem. A fejvédő eszköz 2018-ban már kötelező jelleggel használandó lesz az F1-ben, a versenyzők és a rajongók többsége pedig nem örül ennek.

„Az a véleményem, hogyha életeket lehet menteni vele, akkor szükség van rá. Nem nyűgözött le, de ha meg lehet óvni egy versenyzőt egy sérüléstől, akkor van létjogosultsága” – mondta a német.

„Nyilván az eszköz maga nem valami esztétikus, de majd hozzászokunk.”

A múlt hétvégén elrajtolt az elektromos versenysorozat, a Forma-E negyedik szezonja, a mezőnyben pedig számos volt F1-es versenyző megtalálható. Vettel viszont nincs túl jó véleménnyel a szériáról.

„Számomra nem ez a jövő. Az e-mobilitás nagyon népszerű most szerte a világban, de őszintén szólva a motorsportnak semmi köze a Forma-E-hez. Az autók nem is olyan gyorsak, és sok versenyző, aki ott vezetett, azt mondta nekem, hogy nem túl izgalmas vezetni őket.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Óriási lehetőséget kap az Alfa Romeo Sauber csapatától Charles Leclerc – a monacói tehetség 2018...

Hozzászólások

( komment)