Vettel: Lesz mit jóvátenni Hockenheimben!

HOCKENHEIMRING, GERMANY - JULY 22: Sebastian Vettel (GER) Ferrari SF-71H crashes out of the race during the German GP at Hockenheimring on July 22, 2018 in Hockenheimring, Germany. (Photo by Hasan Bratic / Sutton Images)
Fotó: Formula 1
Feledtetné a tavalyi év kudarcait Németországban a Ferrari Forma-1-es csapatának négyszeres világbajoka, Sebastian Vettel.

A német versenyző remek teljesítményre volt képes a 2018-as hockenheimi hétvégén, és a versenyen is sokáig vezetett, ám végül egy apró hiba miatt az élről volt kénytelen kiállni, miután lassú tempónál a nedves pályán a sóderágyba csúszott.

Vettelt kétségkívül mélyen érintette a hazai közönsége előtt elkövetett hiba, ezért mindenképpen szeretné feledtetni a tavalyi kudarcokat – főleg azok után, hogy másfél hete, Silverstone-ban szintén nagyot hibázott, és pont nélkül zárt.

„Van mit jóvá tennünk a tavalyi év után, főleg nekem” – mondta a négyszeres világbajnok a Német Nagydíjjal kapcsolatban.

„Ezért nagyon várom a hockenheimi hétvégét. A hangulat itt mindig fenomenális, a közönség nagyszerű. Emlékszem, rengeteg német zászló volt végig a pálya szélén, ezt nagyon szerettem.”

Fotó: Scuderia Ferrari

„A pálya első ránézésre könnyűnek tűnik. Az utolsó szektor különösen élvezetes, és nagyon technikás is a stadionrészhez érve. Az egész tele van rajongókkal, szóval abszolút ez a pálya kiemelkedő része.”

„Azt mondanám, hogy talán az 1-es kanyar a legtrükkösebb mind közül. Nagyon gyors, és olyan gyorsan vége van, hogy az ember szinte észre sem veszi. Emiatt pedig fontos, hogy az ember rögtön ráérezzen, hogy aztán a kör további részére meglegyen a ritmus.”

Persze nemcsak Vettelnek, a Ferrarinak is össze kell kapnia magát: az olasz istálló az elmúlt versenyhétvégén nem tudott harcba szállni a Mercedesekkel, és egyértelműen komoly lemaradásban vannak a német istállóval szemben.

Mattia Binotto csapatfőnök azt mondja, jelentős fejlesztéseik nem lesznek Hockenheimben, de persze igyekeznek javítani az autón.

„Nem lesznek különösebb fejlesztések, de a silverstone-i versenyen gyűjtött adatok nagyon hasznosak lesznek az autónk megértése szempontjából” – fogalmazott a szakember.

„A Német Nagydíj mindenekelőtt Sebastian hazai versenyen. Ezért nagyon reméljük, hogy jól fogunk szerepelni Hockenheimben, főleg a tavalyi verseny után, amikor is nem jött össze a győzelem, pedig a hétvégi teljesítményünk után készen álltunk rá.”

A száguldó cirkusz mezőnye ezen a hétvégén Németországban vendégszerepel, az F1VILÁG.HU csapata pedig a helyszínről számol be a hockenheimi eseményekről! Weboldalunk mellett érdemes figyelemmel kísérni Facebook-oldalunkat is, de természetesen elérhetőek vagyunk az Instagramon is!

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!