Vettel még a McLarennek sem eladó - F1VILÁG.HU

Vettel még a McLarennek sem eladó

HIRDETÉS

Azt követően, hogy a Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug kijelentette, szívesen látná Sebastian Vettelt egy napon a McLaren színeiben az F1-ben, a Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz leszögezte, egyelőre nem eladó versenyzője.

A mindössze 21 éves versenyző már két győzelmet szerzett eddigi rövid pályafutása során a Forma-1-ben, és sokan már első évében az új Schumachert látták benne.

Vettelt a jövő év végéig érvényes szerződés köti a Red Bull Racing istállóhoz, sőt az energiaital-gyárosoknak “elővásárlási” opciójuk van a szolgálataira, amivel minden bizonnyal élni is akarnak majd.

“A Ferrari mellett, Vettellel és Webberrel nekünk van a lehető legerősebb párosunk a mezőnyben” – mondta a csapat tulajdonosa a német Bildnek. “Nagyon örülök, hogy sokan érdeklődnek iránta, de Sebastian egyelőre senkinek sem eladó.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!