Vettel: Még közel sem enyém a bajnoki cím

A világbajnoki tabella jelenlegi éllovasa, Sebastian Vettel továbbra sem gondolja úgy, hogy zsebében érezheti a világbajnoki címet, miután nyolc futam alatt 77 pontos előnyre tett szert legfőbb riválisaival szemben.


A világbajnoki tabella jelenlegi éllovasa, Sebastian Vettel továbbra sem gondolja úgy, hogy zsebében érezheti a világbajnoki címet, miután nyolc futam alatt 77 pontos előnyre tett szert legfőbb riválisaival szemben.

A címvédő az eddig eltelt nyolc versenyből hatot megnyert, kétszer pedig másodikként ért célba, így a 2011-es világbajnokság toronymagas esélyesének továbbra is őt tartják.

A Ferrari versenyzője, Felipe Massa nemrégiben úgy nyilatkozott, Vettel már csak elveszítheti a bajnoki címet, a német azonban semmit nem bíz a véletlenre, továbbra is elszántan küzd a győzelmekért.

„Nem így érkezem meg a helyszínekre” – válaszolta a Red Bull versenyzője újságírók azon kérdésére, hogy úgy áll-e hozzá a versenyhétvégékhez, hogy garantáltan megszerzi az első rajtkockát, másnap pedig esetleg a győzelmet is.

„Természetesen magabiztosan érkezünk, és hiszünk is magunkban. Hiszünk abban, hogy jó hétvégét teljesíthetünk. De semmit sem veszek biztosra, mondván, hogy behúzom az első rajtkockát és a győzelmet is. Ez soha nem könnyű.”

„Megpróbálok ugyanúgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogy tavaly. Azt gondolom, tavaly jól kezdtünk, ugyanakkor néhányszor a dolgaink rosszra fordultak, itt-ott felütötték a fejüket a hibák. Én magam is hibáztam.”

„Mindent egybevetve ez egyáltalán nem segített minket abban, hogy erős pozícióban legyünk a bajnoki küzdelmet tekintve. Bizakodva érkeztünk meg minden versenyre a végén. Idén viszont nagyon jól kezdtük a szezont, ez pedig segíthet bennünket a végelszámolásnál. De még nagyon hosszú az út.”

„Csak azért, mert nyertünk, könnyedén érvelhetnének azzal, hogy oké, tudjuk, hogy kell csinálni. De ez nem jelenti azt, hogy elfelejtettük az apró lépéseket, melyek szükségesek a győzelemhez.”

Habár a Forma-1 történetében csak egyszer fordult elő, hogy egy, a Vetteléhez hasonló előnnyel bíró versenyző elbukta a világbajnoki címet (Niki Lauda 1976-ban), a német versenyző szerint még messze nem védte meg tavaly megszerzett bajnoki elsőségét.

„Soha nem tudhatjuk. Ha megnézzük a múltbéli bajnokságokat, volt, hogy terv szerint zajlott, másoknak viszont nem. Ez eszembe juttatja, hogy milyen gyorsan változhatnak a dolgok. Két-három rossz verseny, és teljesen másképp nézhet ki a történet.”

„Láthattuk tavaly is a pontrendszerrel. Egyrészt nagy előnyre tehetsz szert, nagy szám jön ki, de ez ámítás, mert ez a nagy szám kísértésbe visz. Viszont a győzelemért 25 pont jár, ha pedig nem érsz célba, azért egy sem.”

Vettel hozzátette, hozzáállása semmit sem változott azt követően, hogy tavaly minden idők legfiatalabb F1-es világbajnokává avanzsált.

„Azt hiszem, még mindig ugyanúgy gondolkodom. Másfelől viszont… a legnagyobb álmom az volt, hogy forma-1-es világbajnok legyek. Ezt pedig elértük tavaly. Eltartott egy ideig, amíg felfogtam, mi is történt.”

„A legjobb az egészben viszont az, hogy ezen már senki nem változtathat. Senki nem veheti el tőlem, tőlünk, soha többé. Bármi is történjék a jövőben, ez mindig ott lesz. Ha összevetjük a tavalyi hozzáállásomat az ideivel, akkor szerintem nincs nagy különbség. Hiba lenne, ha túlságosan elkényelmesednék és biztonságban érezném magam.”

„Az vagyok, aki vagyok. Egy bizonyos ponton persze rá kellett ébrednem, hogy vannak, akik ellenem vannak. Megpróbálok elérni valamit. Megvan a saját célom.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!