Vettel még nem fogta fel, mit vitt véghez - F1VILÁG.HU

Vettel még nem fogta fel, mit vitt véghez

HIRDETÉS

Sebastian Vettel majd kiugrott a bőréből, mikor a negyedik helyen leintette a kockás zászló a Kínai Nagydíjon. A mindössze húsz éves versenyző már Japánban is brillírozott az esőben, ám akkor egy buta hiba miatt kiesett, most viszont öt pontot szerzett.

Sebastian Vettel majd kiugrott a bőréből, mikor a negyedik helyen leintette a kockás zászló a Kínai Nagydíjon. A mindössze húsz éves versenyző már Japánban is brillírozott az esőben, ám akkor egy buta hiba miatt kiesett, most viszont öt pontot szerzett.

A Toro Rosos német versenyzője számára nem kezdődött túlságosan jól a hétvége, mert bár a sportfelügyelők a pénteki meghallgatáson visszavonták büntetését, amit még Japán Nagydíjon történtekért kapott, az időmérő edzést követően öt hellyel hátrébb rangsorolták, mert feltartotta Kovalainent gyorskörén.

Vettel így csak a tizenhetedik pozícióból várhatta a mai futam rajtját, ahol az esőnek és a kiesőknek köszönhetően kis híján felállhatott a dobogóra.

“A negyedik hely! Fantasztikus verseny volt” – örvendezett. “Nem volt könnyű a verseny eleje, mert a középmezőnyből kellett rajtolnom. Pár méterig minden rendben volt, a látási viszonyokkal nem volt gond, de utána mindenhol csak vízfüggönyöket láttam. A rajtnál a külső ívre húztam, így többeket meg tudtam előzni.”

“Bár nagyon csúszós volt a pálya, kockáztattam. Olyan keményen hajtottam, ahogyan csak tudtam. Miután megelőztem Kovalainent, megnyílt előttem az út és még gyorsabban tudtam haladni. Annak ellenére, hogy pont akkor tetettem fel a száraz aszfaltra alkalmatos gumikat, mikor ismét eleredt az eső, gyors tudtam maradni. Kemény csatát vívtam Jensonnal, de mikor rájöttem, hogy két kiálláson van, nem aggódtam.”

“Az utolsó húsz kör hihetetlen volt, már nem volt mitől tartanom, csak arra kellett figyelnem, hogy ne hibázzak. Kiváló eredmény a csapat számára, különösen úgy, hogy Tonio is a hatodik lett. Csalódott voltam, hogy büntetést kaptam tegnap, de most visszavágtam, és a negyedik hely fantasztikus.”

“Mikor elhagytam az olaszországi gyárat, a srácok azt mondták Sebastian, pontokat kell szerezned, és erre azt válaszoltam, hogy megpróbálom. Fujiban is közel voltunk ehhez, de most kimagasló eredményt értünk el. Most a csapattal fogok ünnepelni, hiszen mindenki kiváló munkát végzett a kiállásoknál és a stratégiát is jól választottuk meg.”

A Toro Rosso pályafutása legeredményesebb napját ünnepelheti a Forma-1-ben, hiszen Vettel csapattársa, Tonio Liuzzi is pontokat szerzett. A mai eredmény a tizedikről a hetedik helyre repítette a kiscsapatot a konstruktőrök versenyében, ahol már csak négy pont a lemaradása a nagy Toyotával szemben.

Liuzzi szerint csapata megérdemelte a sikert.

“A rajttól a célig minden tökéletes volt, ennél jobban nem is mehettek volna a dolgok” – mondta. “Úgy gondolom, hogy Sebastian egy kiállásos stratégiája talán jobb volt, de ez nem számít. Hihetetlen, hogy mindketten pontokat szereztünk. Nem hibáztam, és remek csatákat vívtam a Williams, a Renault, és a BMW versenyzőivel.”

Hirdetés

“Nem hiszem, hogy ennél többet ki tudtunk volna hozni a mai versenyből. Elégedett és egyben boldog is vagyok, mert a csapat már megérdemelte a sikert. Idén már többször megmutattuk, hogy jók lehetünk a pontszerző helyekre, de ez eddig mindig elmaradt. Most mindenki örülhet, mert bebizonyosodott, jó irányba haladunk. Optimistán várjuk a két hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjat, ahol ismét jól szerepelhetünk” – tette hozzá Liuzzi.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!