Megosztás:

Vettel még nem gondol a bajnoki címre

Parádésan indult a szezon a világbajnoki címvédő számára.
Parádésan indult a szezon a világbajnoki címvédő számára. © GEPA Pictures

Habár a szezon első két versenyét megnyerte, egyelőre még nem gondol a világbajnoki címre a Red Bull Racing fiatal tehetsége, Sebastian Vettel.

A német versenyző Ausztrália után Malajziában is megvert mindenkit, így 50 megszerzett pontjával jelenleg a tabella első helyét foglalja el. A regnáló világbajnok a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva a minap elmondta, habár jól alakult a szezonkezdés, még túl korai a címvédésről álmodozni.

„Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok eddig alakultak számomra, de még csak két versenyen vagyunk túl, így egyelőre túl korai a bajnoki címre gondolni” – mondta Vettel.

„Természetesen nagyon fontos minden egyes pont, ami a zsebünkben van. Megtanultam az elmúlt évben, hogy egy negyedik hely óriási különbségeket okozhat.”

„Viszont az, hogy megnyertem kettőt a tizenkilenc versenyből, nem árul el semmit a bajnokság végkimeneteléről, hiszen a következő tizenhét futamon sokkal többet lehet nyerni ennél. Nem vagyok egy matekzseni, de erre könnyen rá lehet jönni.”

Vettel hozzátette, nagyon kielégítő a csapat számára, hogy az RB7-es versenygép amellett, hogy gyorsabb, sokkal megbízhatóbb is elődjénél, mely 2010-ben a szezon ezen szakaszában komoly technikai nehézségekkel küszködött.

„Ami igazán ígéretes, hogy jó a megbízhatóságunk, noha tavaly a szezon ezen szakaszában küszködtünk egy kicsit.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(3 komment)
F1_Fun_F_es_RB képe

sztem teljesen korrekten nyomja, es nem szallt el a feje...

örülnék, ha legalabb pontos elonyt ossze tudna szedni, hogy az évi 'kötelezö' nullazasokat elore kivedje, es az elen maradhasson.

a kovetkezo versenyen csak button lepheti le (1 ponttal, ha vettel nullazna).

remelem, nem fog bekovetkezni.

orommel latnam massat vagy alonsot a podiumon, es petrov is megcsiphetne ujra a 2ik - 3ik helyet.

palfi17 képe

en sem vagyok matekzseni, de azt ki tudom szamolni, hogy 20 + 16 = 36
nem pedig 33. (tabella -->csapatok--->ferrari)

atti-F1 képe

Kicsit beképzelt lenne ha már arra gondolna.