Vettel még semmit nem tud csapata új autójáról - F1VILÁG.HU

Vettel még semmit nem tud csapata új autójáról

HIRDETÉS

Sebastian Vettel egyáltalán nem bízta el magát monacói pontszerzését követően, ugyanis elmondta, még legalább két versenyt kell várniuk azzal, hogy tiszta képet kapjanak az STR3-as modell valós teljesítményéről.

Sebastian Vettel egyáltalán nem bízta el magát monacói pontszerzését követően, ugyanis elmondta, még legalább két versenyt kell várniuk azzal, hogy tiszta képet kapjanak az STR3-as modell valós teljesítményéről.

Az Red Bull fiókcsapata a Monte-Carlói Nagydíjon vetette be először élesben az RB4-es alapjain nyugvó vadonatúj versenygépét, mellyel Vettel – a kezdeti nehézségek után – ellenfelei kieséséből hasznot húzva megszerezte az előkelő ötödik helyet a hercegségben.

Bár az új autó a vártnál jobban teljesített bemutatkozó versenyén, Vettel figyelmeztetett, a Kanadai-, és a Francia Nagydíj után tudnak majd bármit is mondani arról, mekkora előrelépést jelent az új autó elődjéhez képest.

“Elégedett voltam a monacói szereplésemmel” – mondta a német versenyző az Autosportnak. “Ez volt az első alkalom, hogy élesben is pályára küldtük az új autót, mellyel biztos vagyok benne, hogy egyre jobbak és jobbak leszünk.”

“A verseny kaotikus volt, így nagyon nehéz megmondani, mit tud az autó valójában. Éppen ezért a következő futamot és a Francia Nagydíjat is meg kell várnunk ahhoz, hogy valós képet kapjunk az új autó teljesítményéről.”

Vettel azt is elárulta, a pontszerzéshez mindössze annyi kellett Monacóban, hogy ne hibázzon, és távol tartsa magát ellenfeleitől, akik többször egymásnak és a falnak csapták autóikat az esőben.

“Nagyon nehéz volt, a körülmények nem kedveztek a versenyzőknek, de jó eredményt értünk el. Minden arról szólt, hogy a pályán tartsd az autód, és ne hibázz” – tette hozzá a német pilóta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!