Megosztás:

Vettel: Meggyőződésem, hogy vasárnap gyorsabbak leszünk!

A második sorból rajtol Abu Dhabiban a Ferrari német pilótája.
A második sorból rajtol Abu Dhabiban a Ferrari német pilótája. © Scuderia Ferrari

Bár sajnálja, hogy lecsúszott az első rajtsorról, a Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel biztos benne, vasárnap a győzelemért harcolhat majd Abu Dhabiban.

Vettel a két Mercedes mögött a 3. rajthelyet szerezte meg a Yas Marina versenypályán, az időmérő edzésen ugyanis képtelenek voltak tartani a német istálló tempóját.

A négyszeres világbajnok ennek ellenére bizakodó, mert biztos benne, a Ferrari versenytempója jobb lesz vasárnap.

„Rendben volt az időmérő. Persze kár, hogy lecsúsztunk az első rajtsorról. De biztos vagyok benne, hogy a versenyen erősebb lesz a Ferrari. Izgalmas versenyre számíthatnak a rajongók. Gratulálok Valtterinek, nagyszerű kört rakott össze” – mondta a német versenyző, aki fél másodperccel volt lassabb, mint a pole-t megszerző Bottas.

„Alapvetően elégedett voltam az autó irányíthatóságával De azt sem gondolom, hogy a kanyarokban összeszedett hátrány visszajön... Viszont vannak padlógázas szakaszok a pálya második felén. Magammal sem vagyok teljesen elégedett, főleg az 5-ös, 6-os, illetve 7-es kanyarokban szerzett ritmus miatt. Szeretném nyugodtan átnézni majd az adatokat.”

Bár Vettel a győzelmet tűzte ki célul Abu Dhabiban, felhívta a figyelmet arra, hogy leginkább már a 2018-as szezonra összpontosítanak.

„Az elmúlt két hétben számos új alkatrészt kipróbáltunk, mindegyiket már a 2018-as szezon jegyében. Bár nyerni szeretnénk Abu Dhabiban, fejben valójában már jóval előrébb járunk.”

„Természetesen jó lenne pozitív eredményekkel zárni az idényt, tehát jó lenne megnyerni ezt a versenyt. Az idei szezonban elért eredményekre pedig büszkék lehetünk.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Daniel Ricciardo a második sorból indulhat a szezon utolsó versenyén, és holnap mindent megtesz...

Hozzászólások

( komment)