Sebastian Vettel megsemmisítő csapást mért a teljes mezőnyre a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, ahol egyedüliként ment be 1:12 alá, mellyel megszerezte idei tizenötödik pole pozícióját, és megdöntötte Nigel Mansell 1992-es rekordját.
A Red Bull világbajnoka a második etapban már az élre állt, majd az utolsó, mindent eldöntő fordulóban tovább javított idején. Első mért körén több mint két másodpercet adott a többieknek, majd utolsó gyorskörén megfutott 1:11.918-as idejével megnyerte a tréninget.
Mark Webber a második helyet megszerezve, felállította a Red Bull első sort, miután megverte a Q1-ben diadalmaskodó Jenson Buttont. A McLaren brit versenyzője így a harmadik lett, jóllehet sokáig mért kört sem teljesített, míg márkatársa, Lewis Hamilton a negyedik pozícióban végzett.
A Ferrari versenyzői az ötödik illetve a hetedik helyről vághatnak majd neki a vasárnapi küzdelemnek, Fernando Alonso és Felipe Massa közé Nico Rosberg ékelődött be a hatodik helyen a Mercedesszel, miután a Q2-ben mindenki nagy meglepetésére a második helyen végzett.
Rosberg csapattársa, Michael Schumacher végül mért kör nélkül, a tízedik lett, ám szabadon megválaszthatja gumistratégiáját a holnapi versenyre. Adrian Sutil a nyolcadik helyre hozta be a Force Indiát, míg a kilencedik a hazai színekben futó Bruno Senna lett a Renault-val.
Rubens Barrichello a tizenkettedik helyre hozta be a Williamst, elképzelhető, hogy utolsó versenyén a Forma-1-ben, míg Paul di Resta (Force India) és Vitaly Petrov (Renault) képtelenek voltak tartani a tempót csapattársukkal.
A Toro Rosso duója a hetedik sorban foglalhat majd helyet a verseny kezdetén, míg a Sauber párosa utolsóként jutott be a Q2-be.
A kiscsapatok mellett Pastor Maldonado (Williams) búcsúzott már az első etapban.
Olvasóink ajánlatai:
Brazil Nagydíj, időmérő edzés:1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m11.918s 2. Mark Webber Red Bull-Renault 1m12.099s + 0.181 3. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m12.283s + 0.365 4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m12.480s + 0.562 5. Fernando Alonso Ferrari 1m12.591s + 0.673 6. Nico Rosberg Mercedes 1m13.050s + 1.132 7. Felipe Massa Ferrari 1m13.068s + 1.150 8. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m13.298s + 1.380 9. Bruno Senna Renault 1m13.761s + 1.843 10. Michael Schumacher Mercedes idő nélkül Q2 bejutási idő: 1m13.571s Különbség ** 11. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m13.584s + 1.138 12. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m13.801s + 1.355 13. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m13.804s + 1.358 14. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m13.919s + 1.473 15. Vitaly Petrov Renault 1m14.053s + 1.607 16. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m14.129s + 1.683 17. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m14.182s + 1.736 Q1 bejutási idő: 1m14.571s Különbség * 18. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m14.625s + 1.344 19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m15.068s + 1.787 20. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m15.358s + 2.077 21. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m16.631s + 3.350 22. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1m16.890s + 3.609 23. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m17.019s + 3.738 24. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m17.060s + 3.779 107%-os idő: 1m18.410s * Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q1-ben ** Különbség a leggyorsabbhoz képest a Q2-ben







Hozzászólások
(