Vettel: Megvolt a tempóm a győzelemhez - F1VILÁG.HU

Vettel: Megvolt a tempóm a győzelemhez

HIRDETÉS

Csalódottsága ellenére elégedett az autó teljesítményével a Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel, aki a 35. körben az élről volt kénytelen befejezni a versenyt, miután motorja feladta a szolgálatot.


Csalódottsága ellenére elégedett az autó teljesítményével a Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel, aki a 35. körben az élről volt kénytelen befejezni a versenyt, miután motorja feladta a szolgálatot.

Vettel a rajtot követően folyamatosan növelte előnyét riválisaival szemben, majd a biztonsági autós fázist követően nem sokkal autója lelassult és leállt a pálya szélén. A német elmondta, még nem tudják pontosan, mi okozhatta a gondot, de valószínűsíthető, hogy már egy korábban előfordult problémáról van szó.

„A motor leállt, kikapcsolt, és semmit nem tudtunk csinálni. Még nem tudjuk, mi lehetett a gond, de lehet, hogy hasonló ahhoz, mint ami Mark [Webber] problémája volt pénteken.”

A fiatal pilóta elmondta, nem örült, hogy a safety car a pályára lépett, ez ugyanis közrejátszhatott abban, hogy véget ért számára a futam.

„A biztonsági autó nem jött jól, talán szerepet is játszott abban, hogy kiestem, szóval kár.”

A kétszeres világbajnok csalódottan nyilatkozott a kiesését követően, hiszen elégedett volt az autóval és a csapat teljesítményével is, így biztos benne, hogy meg tudta volna nyerni a versenyt.

„Ez sz*r, de nem tudjuk megváltoztatni. Arra gondolok, hogy nagyon erősek voltunk, elégedett vagyok az autóval, megvolt a tempónk és nagyon-nagyon gyorsak voltunk. Meg is voltam lepve. Az új rajt is nagyon jól sikerült a safety car után, szóval…”

„Nem volt semmi, amit jobban tudtunk volna tenni ma. Ez csak a megbízhatóság. Mi mindannyian a határon dolgozunk, ahogyan az autó is, szóval kár érte, de arra gondolok, hogy mi mindent jól csináltunk. Azt hiszem, mindenki látta, egyébként mi történt volna.”

Szomorúsága ellenére Vettel úgy gondolja, sikerült megmutatniuk, hogy milyen erősek tudnak lenni, éppen ezért bízik abban, hogy remek formájukat magukkal vihetik a Brit Nagydíjra.

Hirdetés

„Volna, volna, volna… most itt állok, a többiek még versenyeznek, szóval nincs esélyem a győzelemre. Előrelépéseket tettünk, és reméljük, hogy ezeket a legközelebbi versenyhétvégére is magunkkal visszük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!