Sebastian Vettel harmadik pole pozícióját szerezte meg az idei évben, miután egy fantasztikus kört tett össze a mai időmérő edzés utolsó pillanataiban Sanghajban.
A német versenyző sikerével a Red Bull Racing mérlege eddig hibátlan a kvalifikáción, hiszen az első négy versenyen kivétel nélkül ők indulhattak az élről, jóllehet technikai problémák miatt eddig csak egyetlen győzelmet sikerült elérniük.
Első etap
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első húszperces edzésen, akit három tizeddel lemaradva Nico Rosberg követett a második helyen az utolsó szabadedzés győztese, Mark Webber előtt.
Az első három mögött a Ferrari duója sorakozott fel, míg a négy élcsapat nyolc versenyzője közül Michael Schumacher volt a leggyengébb, a hétszeres világbajnok Robert Kubica mögött, a kilencedik lett.
Az első etap legnagyobb meglepetése kétségkívül Tonio Liuzzi kiesése volt, aki nem tudott elmozdulni a 18. helyről, így a Force India csak Adrian Sutillal jutott tovább a második etapba, ami komoly érvágás a csapatnak.
Az újoncok közül a Virgin, és Timo Glock volt a legeredményesebb, a német pilóta a 19. helyen végzett, akit a Lotus duója követett. Az utolsó sort pedig nem meglepő módon a Hispania versenyzői foglalták el.
Az első etap után a következő versenyzők búcsúztak: Vitantonio Liuzzi (Force India), Timo Glock (Virgin), Jarno Trulli (Lotus), Heikki Kovalainen (Lotus), Lucas di Griassi (Virgin), Bruno Senna (HRT), és Karun Chandhok (HRT).
Második etap
A második tizenöt perces etap különösebb meglepetés nélkül zajlott le. Az élcsapatok pilótái kivétel nélkül továbbjutottak, bár Schumacher teljesítménye nem volt túl meggyőző, hiszen alig néhány századdal futott csak jobb időt Rubens Barrichellónál, így éppen hogy csak bejutott az első tízbe.
Hamilton most is verhetetlen volt. A McLaren brit pilótáját Webber és Rosberg követte az első háromban. A Ferrari versenyzői közül Fernando Alonso volt a gyorsabb, a spanyol a negyedik helyre kormányozta az F10-et, Sebastian Vettel és Felipe Massa elé.
Jenson Button a hetedik lett a másik McLarennel, akit Kubica és Sutil követett a nyolcadik, illetve a kilencedik helyen, Schumachert megelőzve.
A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Rubens Barrichello (Williams), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Vitaly Petrov (Renault), Kamui Kobayashi (Sauber), Nico Hülkenberg (Williams), és Pedro de la Rosa (Sauber).
Harmadik etap
Hatalmas csata bontakozott ki az utolsó tízperces tréningen. A leintés után még nem lehetett tudni a sorrendet, hiszen a versenyzők a végsőkig kivártak utolsó mért körükkel.
Végül aztán Vettel volt az, aki megszerezte a pole pozíciót a hétvége eddigi legjobb idejével (1:34.558), ami majd’ három tizeddel bizonyult gyorsabbnak csapattársa, Webber legjobbjánál, akinek így be kellett érnie a második hellyel.
Alonso a harmadik pozícióba hozta be a Ferrarit, Rosberg és Button elé, akiket alig egy tized választott csak el egymástól. Massa a hetedik lett a másik Ferrarival, Kubica, Schumacher és Sutil előtt.
Olvasóink ajánlatai:
Kínai Nagydíj, időmérő edzés:1. Vettel Red Bull-Renault 1:36.317 1:35.280 1:34.558 2. Webber Red Bull-Renault 1:35.978 1:35.100 1:34.806 3. Alonso Ferrari 1:35.987 1:35.235 1:34.913 4. Rosberg Mercedes 1:35.952 1:35.134 1:34.923 5. Button McLaren-Mercedes 1:36.122 1:35.443 1:34.979 6. Hamilton McLaren-Mercedes 1:35.641 1:34.928 1:35.034 7. Massa Ferrari 1:36.076 1:35.290 1:35.180 8. Kubica Renault 1:36.348 1:35.550 1:35.364 9. Schumacher Mercedes 1:36.484 1:35.715 1:35.646 10. Sutil Force India-Mercedes 1:36.671 1:35.665 1:35.963 11. Barrichello Williams-Cosworth 1:36.664 1:35.748 12. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:36.618 1:36.047 13. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:36.793 1:36.149 14. Petrov Renault 1:37.031 1:36.311 15. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:37.044 1:36.422 16. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:37.049 1:36.647 17. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:37.050 1:37.020 18. Liuzzi Force India-Mercedes 1:37.161 19. Glock Virgin-Cosworth 1:39.278 20. Trulli Lotus-Cosworth 1:39.399 21. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:39.520 22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:39.783 23. Senna HRT-Cosworth 1:40.469 24. Chandhok HRT-Cosworth 1:40.578







Hozzászólások
(8 komment)Go Alonso, Go Ferrari :D
3.ikból lessz az első!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szép volt!!! Hajrá!
Nincs mese srácok Alonson látszik hogy akar ez egyértelmű Webbert majdnem megverte. Véleményem szerint Alonsonak ezen az időmérőn egy olyan 5.-6. helyezés nézett ki mert azt gondoltam hogy a 2 Redd,Hamilton és Rosberg megelőzi ,de látszott hogy akar küdte neki és Rosberget és Hamiltont is megverte de Buttont is hiszen ő is az egész hétvégén gyorsabb volt.
Na ugyhogy az a lényeg hogy ha a rajtja jo lesz tud egyet legalább előzni (valaki nem megy neki hátulrol vagy oldalrol)akkor sztem megnyeri a futamot mert az tuti hogy a versenyben a Ferrari gyorsabb mint a Redd Bull.
Hát igen, Alonso rendre ki tudja hozni a maximumot az autóból, ami 2-3 tizedet szokott eredményezni Massa-val szemben. Azaz Kb itt is annyi a különbség csapaton belül mint amennyivel Vettel jobb Webber-nél.
Ez a kocsi Vettellel verhetetlen...méég. De jó volt látni a csatát. Az uccsó Vettel kört kivéve irtó szoros...Pl. az első 7-8 4 tizeden belül volt.
RedBull ma (is) verhetetlen volt az időmérőn. Alonso 3dik helye jobb mint amire számítottam, nekem Massa 7dik helye a kissé (tényleg kissé) elszomorító. Többet várok a kis braziltól, tud ő jobbat.
jó az a 3ik hely....holnap bármi lehet...föleg ha esik:)