Vettel: Mindent beleadok az év utolsó versenyén! - F1VILÁG.HU

Vettel: Mindent beleadok az év utolsó versenyén!

HIRDETÉS
Mindent belead majd az Abu Dhabi Nagydíj vasárnapi futamán a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel – a német versenyző a 3. helyről rajtol majd az év utolsó versenyén.
Fotó: Scuderia Ferrari

Mindent belead majd az Abu Dhabi Nagydíj vasárnapi futamán a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel – a német versenyző a 3. helyről rajtol majd az év utolsó versenyén.

Vettel nem tudott mit kezdeni a Mercedesekkel a szombati időmérő edzésen, ahol Lewis Hamiltonnak sikerült megszereznie a rajtelsőséget.

A Ferrari versenyzője ennek ellenére azt mondja, élvezte az időmérőt, és jó kis versenyre számít.

„Élveztem az időmérőt” – mondta a négyszeres világbajnok.

„A Q1 nyilván nagyon szoros volt, és aztán a Q2-ben Lewis nagyszerű teljesítményt nyújtott az ultralágy gumikon, és akkor már sejtettem, hogy kemény lesz.”

„A Q3-ban javítottunk ugyan, de egyszerűen nem értünk oda… Hosszú verseny vár ránk, szórakoztató küzdelem lesz.”

„Az időmérő nyilván nem jött össze nekem, Lewis kicsit jobban élvezte, de nagyon várom már, hogy idén utoljára versenyezzek az autóval, és jól meghajtsam.”

„Élveztem az időmérőt, ami ma nem jött össze nekem. De nagyon várom már az utolsó versenyt, és azt, hogy mindent beleadjak.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!