Fotó: Red Bull
Hírek

Vettel nem aggódik a Mercedes miatt

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es versenyzője egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy az Osztrák Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén a Mercedesek végeztek az élen.

Vettel az első szabadedzésen a 4., míg a másodikon a 3. helyen végzett, 0,2 másodperccel Lewis Hamilton mögött. Hamilton leggyorsabb idejét a lágy abroncsokkal teljesítette, míg Vettel az ultralágy gumikkal érte el eredményét.

„A mai teljesítményünk rendben volt. Nem volt problémánk, és jól haladtunk a programunkkal. Az autó eddig működik. Néhány dolgot kipróbáltunk, hogy megtaláljuk a megfelelő irányt, de semmi világmegváltó dolog eddig. Tudjuk, hogy mire van szükségünk holnapig. A Mercedes jelenleg egy picit gyorsabb” – nyilatkozta a német.

A hosszú etapokon azonban erősnek bizonyult a Ferrari is – Vettel a szabadedzéseket követően elmondta, az egykörös eredményükkel nem elégedettek, azonban összességében nincs okuk panaszra.

„Jelenleg a következetesség hiányzik a lassú kanyarokban, valamint a magabiztosság a két gyors balosban, ezen még javítanunk kell. Egy körön többet vártunk magunktól, de mindenki küzdött ma azzal, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a gumikból.”

„A hosszú etapok rendben vannak, nagyon sokáig köröztünk, és sok információt tudtunk gyűjteni. Nem vagyunk teljesen egy szinten, de annyira messze sem. Vasárnap melegebb lesz, így minden más lesz majd. A pálya nem egyszerű, mivel nagyon rövid, meg kell találni a megfelelő ritmust.”

És hogy meg tudják-e szakítani a Mercedes „menetelését”? „Azt hiszem, megvan hozzá az eszközünk. De ahhoz, hogy sikerüljön, célba kell érni. Itt ehhez arra van szükség, hogy a rázóköveken óvatos legyél. Nincs sok hibalehetőség.”

Szólj hozzá!
Vettel nem aggódik a Mercedes miatt
Hamilton: Altat a Ferrari, nehéz lesz legyőzni Vettelt
Vandoorne pályafutása „legrosszabb péntekjén” van túl
Alonso: A szombati időjárás lehetőséget kínálhat nekünk
window.dataLayer.push({ 'event': 'ajaxSuccess' }); }