Vettel nem árulja el, miért olyan elégedetlen az időmérő után - F1VILÁG.HU

Vettel nem árulja el, miért olyan elégedetlen az időmérő után

HIRDETÉS
Sebastian Vettel, Ferrari

A második helyről rajtolhat a Ferrari hazai versenyén, a Forma-1-es Olasz Nagydíjon a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel – a német szemmel láthatóan csalódott volt, hogy nem ő, hanem csapattársa, Kimi Räikkönen szerezte meg a pole-t Monzában.

A kvalifikáció utolsó szakaszának első etapja után még Lewis Hamilton állt az élen, a Ferrari azonban több tízezer olasz rajongót örvendeztetett meg azzal, hogy a második gyorskörökkel kibérelte az első rajtsort Monzában.

A pole pozíciót viszont nem Vettel, hanem Räikkönen szerezte meg – pedig a német gyorsköre után még ünnepelt is, majd mérnöke szólt neki, hogy ő „csak” a második helyen végzett.

„Majd utána beszélünk” – vágta rá rögtön Vettel, majd amikor az időmérő utáni sajtótájékoztatón arról kérdezték, mi is egészen pontosan a problémája, kitérő választ adott.

„Egyértelmű, hogy nem örültem, de nem mondom meg, miért” – fogalmazott.

Vettel elárulta, eredetileg is az volt a terv, hogy a két Ferrari közül ő halad majd elöl, Räikkönen pedig hátul a Q3-ban. Ennek leginkább a szélárnyék miatt van jelentősége, ami Monzában különösen fontos tud lenni.

„Van egy sorrend, ami minden hétvégén változik, és ezen a hétvégén Kimi volt a soros, hogy másodikként menjen.”

Vettel elismerte, szombati teljesítménye „egyszerűen nem volt elég jó”.

„Hogy őszinte legyek, nem volt egy tiszta kör, voltak jobbak is ennél. Szinte mindenhol időt vesztettem. Egyszerűen nem volt jó kör, nem volt elég jó. Szerencsém van, hogy a második hely meglett, és nem harmadikként végeztem. De egyszerűen nem volt elég jó a köröm.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!