Vettel nem becsüli alá riválisait - F1VILÁG.HU

Vettel nem becsüli alá riválisait

HIRDETÉS

Habár arra számít, hogy a Red Bull versenygépei jól helytállnak majd Isztambulban, a csapat német versenyzője, Sebastian Vettel két lábbal a földön jár, és biztos abban, hogy riválisaik is jó formában versenyeznek majd jövő hétvégén.


Habár arra számít, hogy a Red Bull versenygépei jól helytállnak majd Isztambulban, a csapat német versenyzője, Sebastian Vettel két lábbal a földön jár, és biztos abban, hogy riválisaik is jó formában versenyeznek majd jövő hétvégén.

A Forma-1 mezőnye háromhetes pihenőt követően érkezik majd meg Isztambulba, így érdekes lesz látni, miképp alakulnak majd az erőviszonyok – elsősorban annak függvényében, hogy a legtöbb csapat Törökországban komoly fejlesztéseket vonultat fel.

A regnáló világbajnok Sebastian Vettel a minap elmondta, szereti a török pályát, elsősorban azért, mert annak idején itt vezetett először forma-1-es versenygépet, amikor a BMW tartalékosa volt.

„Kedvelem a török pályát, mindenféle kanyar megtalálható rajta, lassú és gyors egyaránt” – mondta Vettel.

„Aztán ott van a 8-as kanyar is, ami fantasztikus, évről-évre megpróbáljuk padlógázzal teljesíteni. Gyors és rendkívül hepehupás, szóval csak nehezen látni, hova is tartasz – befordulsz és reménykedsz a legjobbakban.”

„Az isztambuli aszfaltcsík nagyon kemény a gumik számára, és általában elég meleg van itt. De főként azért szereztem ezt a helyet, mert itt volt az első F1-es tesztvezetésem.”

Vettel hozzátette, arra számít, hogy a Red Bull RB7-es versenygépeinek fekszik majd az isztambuli aszfaltcsík, ám tisztában van azzal, hogy a többi csapat is mindent megtesz azért, hogy csökkentsék lemaradásukat.

„Az autónknak jónak kell lennie itt, de természetesen tisztelnünk kell riválisainkat és semmi sem garantált. Mindenki keményen nyomja, de mi is, hogy megtartsuk erősségeinket.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!