Azt követően, hogy elhappolta előle a rajtelsőséget, Sebastian Vettel nem bírta ki, hogy ne vágjon vissza Fernando Alonsónak az időmérő utáni sajtótájékoztatón, ahol mindenféle körítés nélkül felhozta a csalásügyet, aminek a spanyol volt az egyik szereplője.
„Egy nagyon hosszú verseny vár ránk holnap, közel két órás lesz, ami alatt rengeteg dolog megtörténhet. Természetesen segít, ha jobb pozícióból indulhatsz, de emlékezzünk vissza, hogy Fernando a 15. helyről indult és megnyerte a versenyt (2008-ban)” – mondta Vettel, célozva ezzel a csalásügyre.
Ki ne emlékezne arra az ominózus versenyre, mikor a Renault arra utasította Nelsinho Piquet-t, hogy vezesse falnak versenygépét, ezzel előnyhöz juttatva akkori csapattársát, Alonsót, aki ennek segítségével meg is nyerte a futamot.
Vettel azonban nem időzött sokat a témán, azonnal továbblépett, és elmondta, hogy nem úgy sikerült számára az időmérő, ahogy azt szerette volna.
„Egy kicsivel ugyan, de lecsúsztam a pole pozícióról, de szerintem ott lehettünk volna” – mondta. „Nem volt olyan sima az időmérő, mint amire számítottam, mert elég nagy volt a forgalom, de a dolgok már csak így mennek.”
„A holnapi verseny nagyon fontos lesz, és a harmadik helyről indulni nem olyan rossz dolog, figyelembe véve, hogy javítottak a pályán, és már sokkal tisztább a burkolat, mint az elmúlt években volt.”
„Persze jobb lenne az élről indulni, de azt gondolom, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy megnyerhessük a versenyt. Az autó kiválóan muzsikál ezen a ringen, így azt gondolom, optimistán várhatjuk a vasárnapot.”
Vettel azt is elmondta, hogy reménye szerint a rajttal sem lesznek problémái, jóllehet a Red Bull elég gyengén rajtolt az elmúlt versenyeken.
„Az utóbbi időben a rajtaink nem olyan jók, mint ahhoz hozzászokhattunk a szezon elején” – mondta. „Nem tudunk egyenletesen jó rajtokat produkálni. Azonban rengeteget dolgoztunk ezen a területen, így remélhetőleg holnap jobbak leszünk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(76 komment)@BE31:
Tudod hol állna,Te fikázzó nulla!
Fogsz Te nézni,ha vébé lesz!Akkor fogok rajdtad röhögni,Te rosszindulatú buzi!
HA-HA-HA!
Márpedig előbb utóbb lesz!
Minden portálon fikázod Vettelt!
Olyan vagy,mint Webberke!Egy nulla!
@Bubu-Kimi: igen van jogsim, ezért aztán pontosan tudom, hogy közúti és versenypályán történő szituációkat összevetni igen nagy balgaság. Mint ahogy azt állítani, hogy Hamiton hibázott.
Félre ne érts, nem akarok vitatkozni veled, de egy autóversenyzőnek aki vb akar lenni - szerintem legalábbis - igenis kockáztatnia kell. Az más kérdés, hogy nem jön be a dolog. Emiatt fájjon az ő feje.
Tulajdonképpen nem is érdekelne a téma ha Webber nem arról lenne híres, hogy durván számolva minden 2. futamán kitesz valakit a pályáról és itt nem csak Hamiltonról van szó hanem sok más versenyzőről is. Bár a Webbo által kipakoltak féle statisztikát toronymagasan Lewis vezeti.
(Na persze azon is el lehet gondolkodni, miért is került a tejesember mögé Hamilton. A Meki ugye már megint eltaktikázta magát... Meg a lekörözöttek idétlenkedésén is lehetne elmélkedni egy sort.) Szóval nagyon kedvezőtlenül álltak a csillagok vasárnap Hamilton számára:)
Akárhogy is van, szerintem Haminak egyszerűen nem volt más választása és be is vállalta - én speckó ezért is kedvelem.
Abban meg azért Withmarsnak igaza van, hogy ha a Massa-féle esetnél Hamilton volt a hibás /ott pedig az volt/ akkor most miért kellene hibáztatni? Nem, nem, jó volt ez a döntés, csak az a bizonyos forgandó szerencse, az hiányzik nagyon:)
Meg Webber túl optimista bizonyos szituációkban, de nála az idén bőven van szerencsefaktorból...
Szerintem Vettel, nagyon gyors, de nem egy kiválló versenyző. Mert a gyorsaság, az önmagában kevés. Kell még néhány egyéb tulajdonság is ahhoz, hogy valakiből kiváló versenyző legyen. Például az ész, vagy nevezzem inkább nyugalomnak? Mert lehet, hogy érzi az ember, hogy gyorsabb, de lehet hogy mégsem tud előzni, ilyenkor várnia kéne, és nem megpróbálni, vagy mondhatnám azt is, hogy az autóját éreznie kell, itt arra gondolok, hohy nem a boxot kell megkérdezni, hogy jók-e már a fékjei, hanem éreznie kell. Nem lehet csak a véletlen számlájára írni, hogy az ő autójában többször mennek tönkre dolgok, mint a csapat társáéban, valszeg szét hajtja az autót, mert nem jó teszt pilóta, Ha ezeken a tulajdonságain nem tud változtatni akkor nem lesz VB. Nem tudom hol állna, ha eddig nem az idei év legjobb autójában űlne. Az pedig, hogy idén Webber jobb nála az pedig tény amiről tudjuk, hogy makacs dolgok. pedig az is látszik, hogy Vettel a gyorsabb kettejük közül, mégis Webber vezeti a pontversenyt, talán ez mutatja a legjobban, azt, miért nem extra klasszi Vettel.
@babszem:
Nem értek veled ebben az ügyben! Anélkül, hogy Hamit bántanám!
Itt sajnos ő is ugyanolyan hibás volt!
Minden elismerésem az előzésért. Ügyes volt és tetszik, hogy ő sokkal többet próbálkozik, mint mások.
De!
Az előzést ő még nem fejezte be! A közúton, Te mikor húzódsz vissza a megelőzött autó elé? Amikor előtte vagy teljes autó hosszal, vagy amikor csak félig előzted meg?( Már ha van jogsid egyáltalán )
Itt Ő nem hagyott Webbernek elég helyet, mert ha visszanézed az esetet, Webber a pálya szélén autózott. Nem volt hová mennie.
Sajnálatos baki volt Hamitól, mert egyébként jól ment!
@Salap: kb ugyanazt mondjuk, mindkét RBR a Mekire van specializálódva:( Webber meg kimondottan Hamiltonra. Egyszerűen felfoghatatlan amit az ausztrál csinál. Most akkor ezek után H. csak vonatozzon, ha a két idióta van előtte? És még őt szapulják a vezetési stílusa miatt...
@babszem:
Vettel kit vert ki még Buttonon kívül barátom?A csapattársa az,aki már legalább 6 esetben tett ki így már mást a pályafutása alatt!Ebből 3-szor minimumHamiltont!
Nme hiszem el,hogy most sem esett ki!
A Törökországi esethez hasonlít ezt csinálta Weberke Vettellel!Ez egy nagy nulla versenyző,aki tisztán nem tud versenyezni!
@wartaz: Ja, ha meg nem próbál előzni és bedöcög a 4. helyen, azért fikáznád. Nem érdekes, hogy Webber és Vettel, a két szuperhős állandóan kivernek valakit a mezőnyből? Míg Hamilton csak magát ütötte ki pl. Monzában.
Ha jól számolom Webbo 2 év alatt negyedszer pakolta ki Lewist /lehet, hogy 5x/. Nagy kaland így vb-t nyerni. Hamilton jól csinálja amit csinál, csak nincs akkora mákja mint a többieknek. Egyelőre:( Ne felejtdük már el, hogy a többiek TO-val, meg csalással vannak ott ahol.
Ja, és most gonosz leszek a mélyen hallgató Hamilton drukkerekkel. Én már csak egy kávét kérek, komolyan. Hamiltonnal nem is kell versenyezni, hát kicsinálja ő magát. Ha figyel, nem kanyarodik ilyen szűken és megmarad a hátsó kereke, meg a harmadik helye is, a negyedik biztosan. Az hány pont is a mostani nullához képest ? Adjuk hozzá a monzai eldobott pontokhoz. Köszönjük, Hamilton ! Már majdnem azt mondtam, hogy nem kellett volna, de jó így, 11 pontra van Alonso a vb címtől.
@Bubu-Kimi: rosszul emlékszel, az a helycsere le volt zsírozva Kimivel, de nem kell nyüszíteni érte, tök normális, csak ti se nyüszítsetek már, ha más miatt csinálják, mint akinek drukkoltok.
Másik a rajt : szerinted Alonsónak mit kellett volna csinálnia, őszintén. Megállni és megenni egy hamburgert, vagy elmenni wc-re, hogy ne zavarja a mezőnyt. Hihetetlen !
@Salap: Ja, miért is követeli a kiemelést. Az első futamokon éppen Massa nem engedte el kétszer sem, pedig sokkal gyorsabb volt. Ne értsd félre, nem is kellett, de nem volt harag vagy hiszti.
@Salap: Elismerem, amit Hamiltonról írsz, a kezdetektől. De ugye láttad ma a futamot. Ha gondolkodik, most bejön mondjuk negyedik helyen, vagy harmadikon, a következő körben. És igen, van ilyen becsúszik, na de folyton...
@Baltasar prof:
" Amikor (K)iminek állították félre, az nem zavart!? Akkor nem sajnáltad?"
Légy oly kedves, és nézd vissza azt a futamot!!!
Massa a futamgyőzelmére hajtott a hazai pályáján, hazai közönség előtt!
Nem is akarta elengedni Kimit. Csak meg kell nézni a köridőket. De legyen igazad! Elengedte.. :-)
Az idény utolsó futama volt!
Kimi vb lett, Massának már esélye sem lett volna ott.
Korrektek voltak egymással az egész idény alatt!
Aló pedig már az év eleje óta nyüszít, hogy kiemelt státusza legyen!!!
Mai futam startja!
Nem csak Alónak szól, hanem Vettel, Webbwr és a többi aki inkorrekt szokott lenni a rajtnál!
A rajtnál úgy húzott Vettelre, hogy letúrja a pályáról, csak ne előzhessen!
Néhány futammal korábban Vettel tette ugyanezt a csapattársával. Korábban meg fordítva!
Menjen az ideális íven, de ne szorítsa le a másikat!!!
Tipikus Sumi - Bari hungaroringi szitu, csak a rajtnál!
Undorító akárki teszi!
@Salap:
Erről nem is tudtam. :O Szerintem Webber feje visszataszító. :D
@Baltasar prof:
Lépett a témáról,de kááár!
@Baltasar prof:
Tudod miért Webberke,mert azt mondta a nyilvánosság előtt,hogy Ő nagyon jól néz ki,míg Vettel nem!Azóta Webberkének hívom!A modell!
Milyen ember az ilyen,aki nyilvánosan megaláz egy másik embert?
@Dora008: Hűha, most már értem, nem velem van vitád, Webbóval! Nagy szemét az aki vettelke előtt halad!
léptem a témáról. :)))
@Baltasar prof:
Látom nem értetted. Ha Vettel nem lett volna ott akkor is már régen ki kellett volna húznia hogy kanyarodjon. Ha lassabb meg alszik akkor mit szenved ott?
@Baltasar prof:
Elmondom mégegyszer,azon a versenyen Webberke lassú volt és Vettelen rajt volt már Hamilton!Neki mennie kellett és már meg is előzte.de nem hagyott neki helyett!
Lehet azon vitatkozni,hogy kinek van igaza,de ha így volt,akkor Webberke nem foglalkozott Hamiltonnal!
Akkor ki a csapatember,mert nem Webberke az biztos!
@Dora008: Azt, hogy mit kellett volna csinálnia azt nem tudom, de ő volt elől és azt csinál amit jónak érez a vezetési stílusából ki indulva, nem pedig azt, amit a hátulról érkező képzel, nagy különbség.
Nehogy már vettel mondja meg mit és hogyan kell csinálnia webbonak
Amúgy ha valaki nem megy arrébb a boltban ahol vásárolsz, fel lököd, hűha!
Kívánok Alonsonak egy Vettel vagy Hamilton csapattársat,akkor megizzadna a pénzéért!
@wartaz:
Azért ismerd már el,hogy Hamilton már az első évében felvette a tempót egy kétszeres bajnokkal,majd a köv évben vébé lett!Most is az élmenők közé tartozik!
Pedig én nagy Vettel szurkoló vagyok,de ezt le kellett írnom!
Alonso tulajdonképpen miért kér első számú titulust az első futamtól kezdve?Nem értem!
Persze gyors és bajnok,de ha egyenlő küzdelemben győzne,akkor Ő is jobban érezhetné magát!
@szekely46: Ja, még egy, apikám (ezt most vettem észre) : Hamilton viszi a show-t az F1-be. :) Tudod, mit burleszk vb címet neki adjuk. Tudom, hogy ez az egész cirkusz, de azért nem cirkuszolni járnak oda a fiúk, nem ?
@Dora008:
Jól beszélsz,csak azt sajnálom,hogy akkor Webberke nem esett ki,mert akkor már 80%-ban megvolt előzve és nem húzódott ki!Egyértelműen lassabb volt,mint általában, csak nagyobb szerencséje volt az idén!
@szekely46: képességeit tekintve az, habitusát, természetét pedig nem. Értsed már ! Nem azt vonom kétségbe, hogy tud vezetni és nagyon jól tudja vezetni azt az autót, amit aláraknak, hanem, hogy tud elég higgadt lenni időnként, beletörődő, hiszen pontverseny van, a harmadik hely több pontot hoz a vb-n, mint egy kitört jobb első (és nem csak Monza, voltak falhoz csapások az első pillanattól kezdve).
@Robi86 : ha a bíróság azt mondja, nem tudott róla, akkor te honnan tudod, hogy nem így volt ? Érdekes, őt nem büntették, miközben Flavio-t eltiltották, pedig volt minimum akkora befolyása (valójában sokkal nagyobb), mint Alonsónak. Ezt mire véled. A többivel még szinte egyet is értek, csak hol a gond. Massánál 10000-szer jobb versenyző, ezért is kellett a Ferrarinak, ők nem kezdőket vesznek oda. Massa mindig is második számú volt, ha volt versenyképes pilóta mellette. Olyan, mint Barrichello volt, amikor komoly csapatoknál volt. Nagyon jó hátvéd. Mi a baj ezzel, ez egy csapatsport sok szempontból, akkor is, ha egyéni vb-címet is osztanak. Barichello-ért miért nem sírsz krokodilkönnyeket, azért mert Alonso mellett nem ült. Szerintem simán utálod Fernando-t, csak ennyi. Ezen meg nem tudok, akarok változtatni.
@kroy91 : hidd el, nem szállt el. Tombolt pld., amikor Belgiumban Barrichello belerohant ? Sokan tették volna ezt, ő belenyugodott, ilyen a verseny. De kb. 2 éve sem pattogott, nem emlékszem hol volt, amikor Trulli kilökte őt, meg még valakit (talán Sutil volt) és Trulli játszotta az eszét. Na, Trulli elszállt a meglehetősen közepes képességei ellenére, ott is ül, ahova való. Meg elszállt Hamilton is, azt hiszi, mindenre képes és elfér ott is, ahol nincsen hely.
@Harmandy : végre, itt vannak a Meki drukkerek ! Alázatosnak nem egymás iránt kell lenni, hanem a sportág iránt. Ha az lett volna és nem olyan forró a feje, kevesebbet van törött autóval, palánkon, meg a sóderben. Alonso törtető ? Persze. Jó, hogy nem azt hozod fel hibájának, hogy gyorsan hajt az autóval. Nyilván fáj, hogy az imádott Hamiltonnal - aki szintén nagy hisztit csapott le, amikor Alonsóval egy csapatban volt, hogy nem ő az első számú - összeakasztotta a bajszát, de ha visszaemlékszel, Hamilton kezdte el a balhét, pont itt nálunk, amikor nem abban a sorrendben ment ki körözni, ahogy megegyeztek (na, ez is az alázat hiányának a része, amellett pofátlanság is). Az azt megelőző 9-10 futamon Alonso tartotta magát az előre megbeszélt sorrendhez, erre Hamilton belesz@rt a levesbe. Te ezután megpusziltad volna a homlokát ?
@Baltasar prof:
Huhh te is nézted azt a futamot. Azt nem láttad, hogy Webber bealudt? Már régen kikellett volna húzódni a kanyarodáshoz. Vettel ráhajtott és még akkor sem húzott ki. Szal ennyit erről. Vettel gyorsabb volt akkor Webbernél.
@Salap:
Igazat adok. Webber sírt meg leszarozta a csapatot mert Vettel észben ott volt. Pedig ez olyan volt, hogy vagy bejön vagy nem. És lám bejött. Ezt Vettel is elmondta.
@Bubu-Kimi: Amikor (K)iminek állították félre, az nem zavart!? Akkor nem sajnáltad?
@Salap, vettel az egy szerűen neki hajt a csapattársának, majd jelzi, hogy a másik a hülye! Amúgy nagyon klassz srác...
Na de gyerekek!
Mi ez a civakodás?
Semmi alapja sem volt a beszólásnak??? Dehogynem!!!
Ne csodálkozzatok, hogy olyan sokaknak ellenszenves Alo! Csalás árán győzni, vagy az évad első felében hisztizni, hogy az előtted haladó csapattársánál gyorsabb...
Ha gyorsabb, akkor előzze meg. Ha nem tudja megelőzni, akkor miről beszél???
Hisztigép.... Még akkor is, ha egyébként tehetséges.
Nem szerettem Massát sosem igazán, de most nagyon tudom sajnálni, egy ilyen csapattárs mellett.......
@Hamandy:
Alonso emberileg szerintem nem egy nulla! Versenyzőnek pedig kiváló. Mindig, minden áron az első és a legjobb akar lenni. Ez nem tetszik sokaknak!
@kroy91:
Hol élsz Te?Összekevered a csapattársával,aki utólag Monzában is nagyon sírt,mert előtte végzett Vettel!Jaj szegény!Vettel nem a szájával akar nyerni,mint egyesek!
Valamikor már észre kellene venni Alonsó igazi természetét,ami valljuk be őszintén egyáltalán nem őszinte tiszta és végképp nem becsületes.törtető,egoista,legázol bárkit aki az útjába áll és mesterien tud segget nyalni.emberileg ez a véleményem róla,mint versenyző viszont fantasztikus.az egyik kommentben olvastam,hogy Hamiltont azért rótta meg valaki,mert nem alázatos!!!szóval egy szuper világbajnok versenyzőnek alázatosnak kell lennie?kivel és mivel szemben?a csúcs pilóták közül ugyan melyik alázatos??hát egyik sem,talán Button valamivel higgadtabb,ez meglátszik a vezetési stílusán,de alázatosnak semmiképpen nem alázatos.és ez így van jól,nem vagyunk egyformák és a királykategória nem kisasszonysport
nem vagyok Alonso drukker...sőt egyáltalán nem is csipem őt...de most mégis ugyérzem h a 2008-as dologhoz semmi köze nem volt...amugymeg Vettel igen elszált magától mostanság...egyre inkább átmegy hisztis pi**ába ha valami nem jön neki össze akkor egyből sír...ebben az évben nagyon megutáltam Vettelt...:(
wartaz :
"a végső döntés, hogy Alonso nem tudott a dologról, nem ?"
Csak kár hogy nála mindig úgy van hogy először nem tud semmit de ha érdelei úgy kívánják hirtelen megvilágosodik és még bizonyítékokat is szolgáltat :D
Még régen sumi vs alo korszakban én is alonak szurkoltam mert akkor még a versenyzés jobban érdekelte , de 2007 óta teljesen megváltozott emberileg ! versenyzőileg maradt az egyik legjobb , elvárja hogy egy teljes csapat ráépüljön egyfolytában hisztizik amikor nem tetszik neki valami . Ha olyan jó versenyző miért várja el hogy az elsö futamtól öt kiáltsák ki első számúnak ???? miért nem veri meg egyenlő feltételek mellet ? és most ne gyere azzal hogy massa sokkal hátrébb van és hogy jobb nála alonso erre csak annyit mondok hogy : kinai nagydíj massa 6 mögötte 2 másodperccel lemaradva alo 7 , egyszerre mennek kerékcserére a boxbejáratnál szolnak massa ra hogy alonak cserélnek először kereket , pedig akkor még massa vezette a VB t - nna ennyit arról hogy alo nem az évad eleje óta az első számú ..
Nem véletlen van annyira lemaradva massa alonsotól hisz hányszor kellet massanak megvárni alo kerékcseréjét is ? és akkor mekkora csoda hogy alo 6 massa 13 (másik futam)
Na röviden csak annyit hogy alotól ilyeneket régen nem nagyon lehetett látni ..
Kedves Wartaz. Hamilton egy világbajnok figura akármit is mondasz, monzában elkapkodta és??
Már az első forma 1-es évében odapörkölt Alonsónak és mindössze 1 ponttal maradt el tőle. AZ ELSŐ ÉVÉBEN apikám. Hamilton a legnagyobb versenyzők egyike! Aki mindig viszi a show-t az f1-be!
A moderátortól elnézést kérek,de megvettem a gyalázkodó embereket és ilyenkor be kell vennem a gyógyszerem!
@GentlManus:
Azt írtad,hogy nem bírod,ha a kedvencedet fikázzák!Ha szerinted ez nem fér bele,akkor Te ne menjél társaságba!
2010.09.25.21.09
Kommentedet olvasd el,hogy Te kezdted a minősítetetlen hangnemet és Te fikázod Vettelt és nem én Alonsot!
Azért azt sajnálom,hogy a moderátor törölte az én kommentjeimet,mert igazam volt és a Te mocsklódásodat is törölni kellett volna!
Gondolkodj el ezen és akkor rájössz,hogy ki a sötét!
Kedves Robi88, örülök, hogy Alonso-t egy szar alaknak tartod, de miért is ? Mert a csapata csinált egy nagy csalást ? Mhm ? És akkor szar alak Hamilton is ? Hiszen az évszázad egyik csalását a Meki hozta össze, némi fénymásolgatással nem. Ha jók az emlékeim - javíts ki, ha nem - elvileg az volt a végső döntés, hogy Alonso nem tudott a dologról, nem ? Akkor miért is szar alak (kár is szurkálódnia Vettelnek is).
Kedves Dóra : az a helyzet, hogy szerintem Vettel borzalmasan nagy versenyző, de abszolút éretlen arra, hogy világbajnok legyen. A kérdés, hogy megérik-e rá valaha, a tehetsége megvan hozzá, de fejben rengeteget kell fejlődnie. Ez abból látszik, ahol most áll - ennél mérföldekkel lehetne előbbre, ha fejben érettebb lenne (a példákat felsorolták itt előttem). És bár elsősorban Alonso drukker vagyok, remélem, hogy fogjuk még világbajnokként ünnepelni a fiatal németet - Alonso visszavonulása után :). Webber pedig jelenleg jobban egyben van... fejben, tehetségben közelébe sem jön Vettelnek.
Véleményem szerint Hamilton pedig soha nem lesz érett a világbajnoksághoz, akkor sem, ha van már egy neki és lehet, hogy szerencsével nyer is még. Nagyon nagy tehetség ő is, azonban az a természet, amivel bír, az alázat teljes hiánya, nem egy világbajnok viselkedése (példa Monza).
Azok pedig, akik itt csalóznak, végtelenül szelektív emlékezettel bírnak. Minden csapat és versenyző megcsinálja a maga stiklijét, ez mindenhol így van, van ami kiderül, van ami nem (pld. mert nem akarják, hogy kiderüljön). Soroljak példákat : a Mekinél az előbb említett mellett, a Ron Denis távozásához vezető eset, Hamiltonnál pedig Dunát lehet vele rekeszteni - na, pld. ő ritkán, túl ritkán kap büntetést. Schumi keresztbeállás Monacoban, stb., stb.
De igen érdekes a FIA vizsgálatok után az RBR-ek visszaesése is. Addig... mindig első sor az időmérőn, aztán... most közel volt Vettel, de hol van Mark. Érdekes nem. Ha a Ferrari pedig játszott a szárnyakkal, nekik csak jót tett, ha őket is leállították.
A csapatutasítás kategorikus tiltása pedig egy baromság (az ez ügyben sikoltozók figyelmét azért felhívnám a Schumi-Rubens párosra is).
@GentlManus: Szerintem az ne írkáljon itt sötétségről, Aki helyesen írni sem tud...
Csak azért, mert ez így a Bagoly mondja verébnek tipikus esete, ugye érted? ;)
@Dora008: Jahh, Piquet nélkül Hami nem lett volna VB... Csóri Massa élete legnagyobb sanszát bukta el a vén tangás b*zeráns Alonsofényezése miatt :S :S :S
Gyerekek én ehez csak annyit:
Vettel dobott egy viccet,és biztos röhögtek egyet.Alonsonak azt a győzelmet beírták és ez a lényeg,ja és ha visszakeresitek a dolgokat és megnézitek , akkor rájösztök hogy Alonso végülis megérdemelten győzött Szingapurban 2008-ban,mert mindhárom szabadedzést megnyerte simán.Azaz gyors volt.
De az időmérőn leállt a kocsi vagy mi,és ezért lett csak 15.
Ugyhogy ha ezt nézzük visszaadta a sors.
@moni626:
Nehogy azt mond hogy Webber az erősebb pilóta. :O
@Robi88:
Szerintem azért is kapkod mert már Webber nyíg hogy ő legyen a támogatott mert több pontja van a bajnokságban. A másik meg emlékszem Vettel mondta valami nem stimmel a kocsijával és pár futam után kiderült hogy a kasznija repedt ezért vesztett egy csomót Webberrel szemben. Nem lehet egyszerű helyzetben. Azért kapkod hogy ezt behozza igaz emellett elég sok hibát vét. :S
Sokan kritizáljáka sorrendet csapaton belül. Nem értek velük egyett. Ami a Red Bull-nál jelengleg van,és ami a Mclarennél volt,és van is tulajdonképpen,az nem jó.
Mindig van egy erősebb pilóta,(a másik sem gyenge) aki mögé fel kéne sorakozni. Így volt ez a régebbi időkben is. Sok pénz,nagy nézettség,rendnek kel lennie. Gyanítom Vettel sem követne el ennyi híbát. Habár még fiatal,igen sok van benne. Nekem nem kedvencem,de tud.
Majd holnap meglátjuk....
@GentlManus: oké oké , a F1 ben fontosak a rajongok .
Salap. : Nem utálom Vettelt sőt bírom is (mint versenyző :D ) , de ebben a szezonban rá se lehet ismerni . tavaly sokkal magabiztosabb volt és nem vétett olyan hajmeresztő hibákat mint mostanság . Bár szerintem ebben vastagon benne van az hogy nem akar kikapni házon belül webbertöl .
@Robi88:
Szerintem majd az idő eldönti,hogy a pályafutása alatt ki nyer többször vébét!
Seb 23 éves és még van neki vagy 12-15 éve!Ezalatt fog nyerni egypárat még ha nem is idén!
Ha fejben is ott lesz,akkor kemény ellenfél lesz!
@Robi88: emberileg 100 egy nagyon rendes közvetlen ember aki a szurkolóit nem löki fel hanem autógramm stb hidd el én találkoztam már vele több gokartos versenyemnél (ill rendezvényen) ő volt a "bíró" külföldön és egyszer itthon is a bokszutcában egy nagyon rendes ember aláírta a sapkámat boldog szülinapot kívánt sőt még egy kis ferraris autót is kaptam tőle egy ilyen kis játék autú féleséget azóta a polcomon tartom a többi dediklt képem mellet
@GentlManus: nem vettel a kedvenc pilótám de elvakultnak sem kéne lenned , miért arról beszéltek hogy vettel kinek hányszor és hogyan ment neki ? Miért nem arról hogy 2008 alo érdekében össze vissza csaltak ezzel egy gyári csapatot kiirtva + a ferraritól 1 futamgyőzelmet és 1 Vb cimet vettek el . és lassan ott tartunk hogy briost is áthozzák ...
(és most ne gyere azzal hogy a ferka adta a zöld jelzést .... mert ha nincs pique brios akció akkor nem lett volna kapkodás ) és bezzeg a szegény ártatlan alonso nyilván nem tudott erről semmit . a kémügyhöz hasonlóan ott is csak hónapokkal később jutott minden hirtelen az eszébe . Lehet hogy alo jobb vettelnél de emberileg egy 0
Köszönöm!
Szerintem van helye a vitáknak, de értelmes keretek között, személyeskedés nélkül!
Bízom abban, hogy hamarosan a cikk alatti hozzászólásoknál is be tudjuk vezetni a moderációt, és akkor egyszerűbb lesz lecsitítani a "táborokat"!
Jó szurkolást!
Fafa
@fafa: Bocsi neharagudj elvesztettem a fejem télleg bocs de megőrülök amikor a kedvencemet kritizálják :) persze nem lesz ez így még1-szer
üdv és elnézést a színvonalunkért éa salap szentem fejezzük be
@Salap: az biztos,hogy még elég hebrencs.
@fafa:
Elnézést nem én kezdtem!Üdv Neked!
@Salap, GentlManus: Kérlek disztingváljatok! Miért kell óvoda szintre lemenni?
@Baltasar prof:
Ő még elég fiatal és szerintem még nagy jővő vár rá,csak fejben kell neki megerősödni!
Nem véletlenül akarja megszerezni a Ferrari és a Mclaren!
@Dora008: A csapatutasításhoz.
Képzeld el, van egy csapatod, bele ölsz évente több száz milla eurót, és nem mondhatod meg az évad vége felé, hogy mit szeretnél tenni, hogy a dobogóra felállhass.
Szerinted az normális dolog, főleg úgy, hogy senkinek nem ártasz vele.?
@Salap: az ok az értelmetlen hsz-ed volt "vicc" egyértelmü fikázás és bemutatás!! szegény vettel savanyű szőlőt evett :'( szegényt rendre veri csapattársa a mclarenek és alonso :( szegény kis ártalmatlan gyerek ő semmit sem követett el !!!
@Dora008:
Jó éjszakát!
@GentlManus:
Utálom az olyan embereket,akik ok nélkül belekötnek a másik emberbe!
@GentlManus:
Szerintem 100000x tehetségesebb mint te. Szal ha majd annyit leteszel az asztalra mint Vettel akkor fikázzad.
Bocsi asszem jobb lett volna aludni amikor ezt írtam. :D
Amúgy meg a többi csapat baszogathatja a Red Bullt hogy egymást összetörték de nekik nem lehet semmit szólni? Am fura Alonso táján sok a csapatutasításos sztori.
@Salap: ugratása? te télleg ennyire sötét vagy? vagy csak tetteted magad??? már boccs de ezek után amiket írtál
@eribaby43:
Mit nem kellett volna?Szerintetek egymás ugratása nem fér bele és üljenek mindig fapofával!
Ezt nem hiszem el!
@GentlManus: yup!!!
Ez egy kis buzernyák fszkalap :@ a csapattársának is képes neki menni :@ buttont is kiütötte! gyönyörű egy versenyző mondhatom :@ inkább webber mint ez a kis szemét alonso nem tehet róla h piguet neki csapta az autóját mit kell beleszólni mások ügyébe? ROHADÉK!!!!!!!
@Dora008: Miért ir ide olyan, akinek fingja nincs a dolgokról??? :S
@Dora008:
A viccről volt szó, kinek mi, de nem pikéről!
Amúgy erősen kételkedem abban a sztoriban, eléggé összeesküvés elmélet, nem nézem ki a csávókámból, hogy azt pont akkor pont úgy képes volt megcsinálni, azt inkább a faterja találta ki, már versenyzőként is nagy gec.láda volt.
@Dora008: balaeset??? :SS
@Dora008: Nem is abban az évben lett az!!! (2008 Lewis Hamilton lett)
@Dora008:
Piquet nélkül nem lett volna világbajnok?
Mivan?
Vettel nem a 2. helyről indul?
Ezt nem kellet volna!
Ha nem érzitek a két eset közötti különbséget,akkor komoly problémák vannak!
@Baltasar prof:
Csak a különbség az, hogy Vettel baleset okán ment neki Buttonnak. Nem úgy mint Piquet a falnak. Piquet nélkül nem lett volna világbajnok.
Szurkálódik, szurkálódik, de erre ráfázhat. Ha ilyenekkel foglalkozik és nem a versenyekkel, akkor könnyen széteshet fejben és akkor viszlát VB cím.
Go Ferrari!
A vicc csak akkor vicc, ha mindenki annak érzi!
Holnap S.vetter kinek lyukassza ki a hűtőjét?
Neki ez biztos nem volt vicces, sőt Buttonnak sem!
Jó,hát egy kis viccelődés belefér!Ez teljesen normális!