Megosztás:

Vettel: Nem az én hibám volt a kiesés

Vettel úgy érzi, a meghibásodás a győzelmébe került.
Vettel úgy érzi, a meghibásodás a győzelmébe került. © GEPA Pictures

Sebastian Vettel elmondta, hogy nem vezetői hiba miatt kellett feladnia az élről az Ausztrál Nagydíjat, hanem egy fékprobléma miatt csúszott ki az egyik kanyarban, és ragadt be a kavicságyba.

A Red Bull német versenyzője magabiztosan állt az élen, senkitől sem zavartatva vezethetett, azonban az egyik kanyarban elvesztette autója felett az uralmát, kicsúszott a kavicságyba, és ott is ragadt.

Vettel már a csapatrádión közölte a mérnökökkel, hogy fékhibáról van szó, és ezt a verseny utáni első nyilatkozatában is megerősítette, és elmondta, hogy nem ő hibázott.

„Nem sokat tudok hozzátenni, egy fékhibám volt a 13-as kanyarban, sőt már a kör elején is éreztem, hogy valami nem stimmel az autóval, nagy volt a vibráció” – mondta Vettel a BBC-nek.

„Semmit nem tudtam tenni, hiába próbáltam korrigálni, elvesztettem az irányítást az autó felett. Bosszantó a dolog, mert úgy érzem, irányításunk alatt tartottuk a versenyt, még akkor is, ha nem voltak egyszerűek a körülmények.”

„Ahogy azt már számtalanszor elmondtam: a legfontosabb az, hogy befejezd a versenyt, addig nem is érdemes merészebb álmokat szövögetned, hiszen ha nem látod meg a kockás zászlót, akkor semmire sem mész.

„A legjobb tudásunkat nyújtottuk. Ez senki hibája nem volt, de meg kell oldanunk a megbízhatósági problémákat, hogy rendben legyünk a jövőben, és biztosan meglássuk a kockás zászlót Malajziában.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(9 komment)
F1speedy képe

1ik legjobb versenyzo! Remelem a kovetkezo versenyen nem alatta romlik el az auto!

zergely képe

Csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz, nagyot nőtt a szemembe Webber ,tudta ha hazai pályán van mutatnia kell valami látványosat. :)

Akrisz képe

rfer. Na jah, jó látod a dolgokat, ha tényleg igaz , hogy jövőre Raikkonen váltja Webbert akkor nagyon szép év elé nézünk!!! :(:(
Megbízhatósági problémákat most már jó lenne megoldani, elég gáz, hogy két versenyt elbuknak a problémák miatt. Webbernek meg gratulálok, hogy kilökte Hamit. :)

rfer képe

Gyerekek, megvan az új Kimi Raikkönen. Gyors, pontos, de hihetetlen peches. Jövőre érdekesek lesznek együtt

Akrisz képe

kisíértetiesen hasonlít a mostani Redbull a 2005 Mclarenre. Látszik mhogy Adrian Newey tervezése. Gyors az autó de megbízhatatlan.így könnyen el lehet bukni a világbajnokságot... :S:S

Borrower képe

Tudom a szimulátor teljesen más, mint a valóság, de ott egy fékhiba detto olyan, mint ha elfékeznéd. Még az érzés is az.

Bai92 képe

Sajnálom, szurkoltam neki! A megbízhatósági problémákat pedig sűrgősen orvosolni kéne, mert hiába gyors az autó ha nem ér célba!

kima képe

én meg ugy láttam elfékezte.....

Borrower képe

Teljesen hihető a nyilatkozat. Nagyon nagy pech!