Vettel: Nem érdemeltük meg a pole-t

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel reméli, a vasárnapi Osztrák Nagydíjon sikerül majd közelebb kerülnie a Mercedesekhez.


A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel reméli, a vasárnapi Osztrák Nagydíjon sikerül majd közelebb kerülnie a Mercedesekhez.

Vettel bő 3 tizedmásodperces hátránnyal csak a harmadik rajtkockát szerezte meg a spielbergi időmérőn szombaton, elmondása szerint azonban elégedett az eredménnyel, még ha bízott is abban, hogy beférkőzhet majd a két Mercedes közé.

„Reméltem, hogy lesz beleszólásunk, de túl gyorsak voltak” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Mindent megpróbáltunk. Az edzésen alapvetően jónak tűntünk, jól felkészültünk az időmérőre. A Q1 nyilvánvalóan elég trükkösen alakult mindannyiunk számára, de elég jól megbirkóztunk vele.”

„Ami a kvalifikáció utolsó részét illeti: nos, azt hiszem, a Mercedes-motoros autók a végére egy kicsit fel tudják javítani a teljesítményüket, elég csak megnézni a Mercedeseket, de még a Williamst is – jóval közelebb voltak most, mint az edzéseken.”

„Szóval van még tennivalónk. Összességében elégedett vagyok a harmadik hellyel, de jobb lett volna közelebb kerülni. Az autóval is minden rendben, szerintem jó munkát végeztünk, hálás vagyok a csapatnak. Azt hiszem, a versenyen is remek autó lesz majd alattam.”

Vettel hozzátette, ígéretesre sikeredtek a hosszú etapjaik a pénteki edzéseken, így bízik abban, a vasárnapi futamon sikerül valamelyest közelebb férkőznie a pole-t megszerző Lewis Hamiltonhoz, illetve csapattársához, Nico Rosberghez.

„Mindig készen állunk a harcra, várunk a lehetőségre. Eddig elég nehéz dolgunk volt, hiszen a Mercedesek pokolian gyorsak, de majd holnap azért próbálkozunk. Remélhetőleg egy kicsit közelebb kerülhetünk. Tudjuk, hogy az időmérő nem ugyanolyan, mint a verseny, szóval készen állunk arra, hogy támadjunk, a tőlünk telhető legjobbat próbáljuk nyújtani.”

„Ma nem érdemeltük meg a pole-t, de holnap új nap köszönt ránk. Nagyon versenyképes az autónk, jól érzem magam benne. Bizonyítottuk, hogy minden körülmények között gyorsak tudunk lenni. Nem mi vagyunk az esélyesei a versenynek, de keményen fogjuk nyomni, megpróbálunk némi nyomást gyakorolni rájuk. „

„Ezen a pályán nagyon fontos a féktávon való stabilitás, a második és harmadik szektorban a két balos elég trükkös.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!