Vettel nem haragszik Räikkönenre - F1VILÁG.HU

Vettel nem haragszik Räikkönenre

HIRDETÉS

A címvédő és listavezető Sebastian Vettel harmadik lett a Magyar Nagydíjon, és a hajrában nem volt éppen elégedett Kimi Räikkönen védekezésével. Mint a leintés után elmondta, akkor csak a pillanat hevében reagált.

„Említettem neki (Räikkönennek) a leintés után az esetet, de csak nevetett. Ott akkor szorosnak tűnt a szituáció, majdnem kitört az autó, de ez a versenyzés része”- értékelt már higgadtan a közvetlenül az eset után még a versenybírákért kiáltó Vettel.

„Szoros csata volt ez Kimivel. A végén az utolsó két kanyarban gyorsak voltunk, de az egyenesben már nem tudtam tartani vele a lépést. Mindent megtettünk, amit tudtunk, de biztosan tehettünk volna többet is”- tette hozzá némi hiányérzettel a bajnoki éllovas.

„Nem ez volt a legjobb versenyem. A rajt nehéz volt, és amikor Lewis elhúzott, azt gondoltuk, hogy majd a lágy gumikon megfogjuk. Aztán az első szárnyam is megsérült, ez sem segített nekem”- mondta még a Red Bull versenyzője.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!