Sebastian Vettel, a Red Bull Racing kétszeres világbajnoka szerint a technikai szabályok változása miatt hiba volna arra számítaniuk, hogy 2012-ben is végigdominálják majd a Forma-1-es idényt.
Az osztrák istálló ma mutatta be vadonatúj versenyautóját a nagyközönségnek, mely természetesen az új szabályoknak megfelelően épült: a befújt diffúzor betiltása, illetve az autó orrmagasságának redukálása miatt a Red Bullra is komoly feladat várt.
Vettel – aki tavaly kegyelmet nem ismerve védte meg 2010-ben megszerzett világbajnoki címét – elárulta, optimistán várja az előttünk álló idényt, de nem számít újabb dominanciára.
„Mindig visszatekintünk a 2011-es évre és arra gondolunk, milyen különleges is volt” – mondta az ifjú német. „De őszintén szólva az ember nem kezdhet úgy el egy szezont, hogy arra számít, ugyanolyan jó idénye lesz, mint egy évvel korábban.”
„Ez nem jó módszer, hiba volna arra számítani, hogy megismétlődik a tavalyi év.”
Vettel úgy véli, különösen a befújt diffúzor betiltása miatt lesz nehéz bármely csapatnak is komoly előnyre szert tenni 2012-ben.
„Ha megnézzük az autókat, láthatjuk, hogy nem sok területen tudnak játszani a tervezők, hogy valami extrát találjanak” – magyarázta a német. „Az elmúlt két évben elvették tőlünk a két legnagyobb dolgot: tavaly a dupla diffúzort, idén pedig a kipufogó köré épített rendszert.”
„Szóval úgy gondolom, nehéz nagy előnyre szert tenni. Természetesen reménykedünk abban, hogy az autónk jobb lesz, mint a többieké, de nehéz dolgunk lesz. Szerintem az autók meglehetősen hasonlóak, és a különbségek még kisebbek lesznek.”
„Úgy érzem, nagyon szoros lesz az idei év. Ha nem így lenne, nagyon meglepődnék.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(