Vettel nem számított ilyen erős szezonra - F1VILÁG.HU

Vettel nem számított ilyen erős szezonra

HIRDETÉS

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel bevallotta, nem számított arra, hogy első ferraris évében sikerült majd három futamot nyernie a Forma-1-ben.


A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel bevallotta, nem számított arra, hogy első ferraris évében sikerült majd három futamot nyernie a Forma-1-ben.

A német versenyző a Red Bull Racingtől szerződött át a patinás olasz istállóhoz 2015-re, és noha a Mercedes, illetve Lewis Hamilton dominanciájával ő sem tudott mit kezdeni, három versenyt is megnyert, jövőre pedig már a bajnoki címért harcolna.

„Szeretnénk versenyképesek lenni a Mercedes ellenében jövőre, úgyhogy részleteket, illetve titkokat nem fogok most elárulni. De sok területen kell fejlődnünk, úgy az aerodinamikán, mint a motoron is dolgoznunk kell” – mondta Vettel.

„Ugyanakkor azt gondolom, hogy az idei eredmények bizonyítják, hogy jó úton járunk, úgyhogy önmagunkra kell fókuszálnunk.”

Vettel elárulta, meglepődött azon, hogy a Ferrari ilyen versenyképes tudott lenni 2015-ben.

„A csapat idei évben elért eredménye meglepett. Nem számítottam ilyen erős eredményre a Ferrarival.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!