Vettel: Nem tarthat örökké a küszködés - F1VILÁG.HU

Vettel: Nem tarthat örökké a küszködés

HIRDETÉS

Bár természetesen csalódott monacói kiesése miatt, Sebastian Vettel nem sokáig volt letörve, elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy az előttünk álló időszakban javítsanak.


Bár természetesen csalódott monacói kiesése miatt, Sebastian Vettel nem sokáig volt letörve, elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy az előttünk álló időszakban javítsanak.

A címvédő a harmadik helyen haladt, amikor autójában meghibásodott a turbó, emiatt pedig kiállni kényszerült Monte Carlóban.

Nagyon úgy tűnik tehát, a németnek idén már nem lesz esélye arra, hogy megvédje bajnoki címét.

„Egy turbómotor nyomaték nélkül nem turbómotor” – mondta nevetve Vettel a német médiának nyilatkozva, majd hozzátette: sok problémájuk volt eddig, de reméli, hamarosan végre összeállnak a dolgok.

„Mindig valami más alakult rosszul eddig a szezon során. De ez nem tarthat örökké! Történnek sz*r dolgok, de továbblépünk!”

A korábbi Forma-1-es versenyző Martin Brundle kifejtette, Daniel Ricciardo idei remeklését, és Vettel küszködését látva olyan, mintha a négyszeres világbajnok korábbi csapattársa, Mark Webber autóját örökölte volna meg.

„Minden bajnok keresztülmegy hasonló időszakon” – idézi az ex-versenyző szavait a Die Welt.

„Olyan, mintha Mark Webber autóját örökölte volna meg.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!