Vettel nyitott az élen az első tesztnapon - F1VILÁG.HU

Vettel nyitott az élen az első tesztnapon

HIRDETÉS

A Ferrari újdonsült versenyzője, Sebastian Vettel végzett az élen az idei tesztszezon első napján Jerezben, ahol kezdetét vette a felkészülési időszak. A német pilótát Ericsson és Rosberg követte.


A Ferrari újdonsült versenyzője, Sebastian Vettel végzett az élen az idei tesztszezon első napján Jerezben, ahol kezdetét vette a felkészülési időszak. A német pilótát Ericsson és Rosberg követte.

A négyszeres világbajnok a délután elején megfutott gyorskörével állt az élre, mielőtt még egy hosszabb szünet következett volna számára, amit az SF15-T telemetriai meghibásodása okozott.

A Ferrari német pilótája mögött Marcus Ericsson végzett a második helyen a Sauberrel. A svéd pilóta lemaradása mindössze másfél tized volt, jóllehet ő Vettellel ellentétben – aki a közepes keverékeken ment – a lágy gumikon futotta meg leggyorsabb körét.

Nico Rosberg, aki a délelőttöt uralta, a harmadik helyre hozta be a Mercedest és messze a legtöbb, szám szerint 157 kört teljesített, így a német alakulat elégedett lehet, hiszen rengeteg adatot és információt gyűjthetett már az első tesztnapon.

Daniel Ricciardo, aki a délelőtti tréninget a tervezettnél egy kicsivel korábban fejezte be, miután elkezdett füstölni a Red Bullja, a negyedik helyen végzett, ám a délutáni programja sem volt felhőtlen, ugyanis egy akkumulátorprobléma miatt a hátsó fékei túlmelegedtek.

Azonban nem a Red Bull ausztrálja volt az, aki a legkevesebb kört teljesítette, hanem Fernando Alonso a McLarennel, aki mindössze csak 6 körig jutott. Három le- és három felvezető kört teljesített, mindössze egy mért kört regisztrált, ami több, mint 18 másodperccel volt lassabb Vettelénél.

A Williams későn kezdett, de Valtteri Bottas így is 73 kört teljesített, miközben a Lotus kihagyta az első tesztnapot, ugyanis csak délután érkezett meg Jerezbe.

A tesztnap során mindössze csak két alkalommal került elő a piros zászló, először mikor Ericsson megpördült a reggel folyamán, majd délután, amikor Carlos Sainz Jr. Toro Rossója megállt a hátsó egyenesben.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!