Megosztás:

Vettel nyitott az élen az átépített Silverstone-ban

Vettel diktálta a tempót az első edzésen Silverstone-ban.
Vettel diktálta a tempót az első edzésen Silverstone-ban. © Bridgestone

Sebastian vettel diktálta a tempót a Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol a pilóták először vehették birtokukba az átalakított ringet.

A Red Bull német versenyzője, aki a tavalyi évben magabiztos győzelmet aratott a helyszínen, három tizeddel bizonyult gyorsabbnak, mint a hazaiak nagy kedvence, Lewis Hamilton, aki először vitte pályára a McLaren vadonatúj javítócsomagját, melyben természetesen helyet kapott az új kipufogó.

Mivel tavaly óta egy igen komoly átalakításon esett át a silverstone-i pálya, a résztvevők sokkal inkább az új vonalvezetést gyakorolták, mintsem arra hajtottak, hogy jobbnál jobb köridőket teljesítsenek.

A legtöbben az új Abbey jobbos kanyarjával, és az új Village szekcióval voltak bajban, ahol a vártnál gyengébb volt a tapadás, így nem csoda, hogy többen is kicsúsztak ezen a részen, elsőként a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher.

Az Abbey íven lévő pukli azonban még több gondot okozott, a pilóták folyamatosan változtattak autóik beállításain, hogy kitapasztalják, miként tudják a legeredményesebben teljesíteni ezt a szekciót.

Hamilton egyébként kiváló tempót diktált, sokszor mindenkinél gyorsabb volt a pálya egyes szakaszain, azonban az új részen elkövetett hibái miatt képtelen volt harcba szállni Vettel legjobb idejével, így be kellett érnie a második hellyel.

A harmadik helyre a Renault lengyel versenyzője, Robert Kubica jött be, akit Mark Webber (Red Bull), és Adrian Sutil (Force India) követett az első ötben. A harodik Nico Rosberg lett a Mercedesszel, ám hátránya már több mint egy másodperc volt Vettellel szemben.

A tesztpilóták is szerephez jutottak a másfélórás edzésen.

A Force Indiánál Vitantonio Liuzzit helyettesítette Paul di Resta, a Lotusnál Jarno Trullit váltotta Fairuz Fauzy, míg a Hispania csapatnál Sakon Yamamoto ülhetett be Bruno Senna autójába, ám a japán pilóta ki sem száll abból, hiszen ő fog indulni a Brit Nagydíjon, eddig még ismeretlen okok miatt.

Fauzy egyébként az első fél órát a garázsban töltötte, miután motorproblémák léptek fel a Lotusnál, míg Timo Glock csak az utolsó fél órára tudott kihajtani a pályára, ugyanis üzemanyag-nyomás problémák hátráltatták a Virgint.

Olvasóink ajánlatai:

Brit Nagydíj, első szabadedzés:  
1. Vettel Red Bull-Renault 1:32.280 22 2. Hamilton McLaren-Mercedes 1:32.614 + 0.334 16 3. Kubica Renault 1:32.725 + 0.445 21 4. Webber Red Bull-Renault 1:32.747 + 0.467 23 5. Sutil Force India-Mercedes 1:32.968 + 0.688 18 6. Rosberg Mercedes 1:33.318 + 1.038 21 7. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:33.377 + 1.097 19 8. Button McLaren-Mercedes 1:33.519 + 1.239 20 9. Schumacher Mercedes 1:33.955 + 1.675 18 10. Barrichello Williams-Cosworth 1:34.016 + 1.736 17 11. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:34.132 + 1.852 21 12. Petrov Renault 1:34.365 + 2.085 22 13. Alonso Ferrari 1:34.490 + 2.210 20 14. di Resta Force India-Mercedes 1:34.580 + 2.300 22 15. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:34.710 + 2.430 16 16. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:34.901 + 2.621 17 17. Massa Ferrari 1:35.037 + 2.757 21 18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:35.318 + 3.038 27 19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:36.747 + 4.467 16 20. Glock Virgin-Cosworth 1:37.330 + 5.050 11 21. di Grassi Virgin-Cosworth 1:37.518 + 5.238 15 22. Chandhok HRT-Cosworth 1:38.735 + 6.455 21 23. Fauzi Lotus-Cosworth 1:39.510 + 7.230 11 24. Yamamoto HRT-Cosworth 1:39.673 + 7.393 27
MEGOSZTÁS: