Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak a szezon utolsó előtti állomásának helyet adó Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol napos, száraz idő fogadta a mezőnyt.
Ahogy az lenni szokott, a másfélórás edzés első fele eseménytelen volt, csak a második 45 percben aktivizálták magukat a versenyzők, és hajtottak ki a pályára, ám akkor azonnal hatalmas lett a forgalom.
Vettel mögött csapattársa, Mark Webber végzett, ám az ausztrál pilóta majd’ fél másodperccel bizonyult lassabbnak az első tréningen. Lewis Hamilton a harmadik helyre hozta be a McLarent, és ők hárman voltak azok, akik 1:12-es időt értek el.
A Ferrari – ahogy az általában lenni szokott – lassan kezdett, csak a középmezőnyben foglalt helyet, nyilvánvalóan már a versenyre készült, és nem futott időmérő köröket. Az első négy helyen így a Red Bull és a McLaren pilótái végeztek.
Míg Hamilton az első szárny beállításait próbálgatta, Jenson Button kétféle hátsó szárnyat is kipróbált, hogy információt szerezzen arról, melyik a jobb választás a hétvége hátralévő részére.
Robert Kubica (Renault) és Nico Rosberg (Mercedes) az ötödik, illetve a hatodik pozícióban végzett, míg az edzés elején kiváló tempót diktáló Rubens Barrichello (Williams) és Michael Schumacher (Mercedes) a hetedik, valamint a nyolcadik helyre hozta be versenygépét.
Az első tíz sorát a Sauber párosa, Nick Heidfeld és Kamui Kobayashi zárta, utóbbi számára azonban a falban ért véget az edzés az utolsó pillanatokban, miután megpörgött, és teljesen elvesztette autója felett az irányítást.
A bajnokság éllovasa, Fernando Alonso csak a 12. pozícióban végzett, és nem lehet túlzottan elégedett, hiszen az utolsó percekben le kellett parkolnia autóját a pálya szélére, mert a motorja igen érdekes hangot adott, és félő volt, hogy kileheli a lelkét.
A Ferrari spanyolja azonban megnyugodhat, hiszen a csapat már korábban jelezte, hogy mindenképpen motort cserél autójában a második szabadedzés előtt, ugyanis a mostani egysége már élettartamának végét súrolta.
A kiscsapatok versenyzői közül Jarno Trulli bizonyult a leggyorsabbnak a Lotusszal, míg a Sakon Yamamoto helyére beült Christian Klien könnyedén verte a hazai közönsége előtt szereplő, a Hispania autóját elviekben jobban ismerő Bruno Sennát, aki az utolsó lett.
Kobayashin kívül Vitaly Petrov is összetörte autóját. A Renault orosz pilótája végül csak a 15. helyen végzett, ám úgy tűnt, hogy az R30 nem sérült olyan nagyon, így a szerelők minden bizonnyal helyre tudják rakni a második edzés kezdetéig.
Olvasóink ajánlatai:
Brazil Nagydíj, első szabadedzés:1. Vettel Red Bull-Renault 1:12.328 23 2. Webber Red Bull-Renault 1:12.810 + 0.482 27 3. Hamilton McLaren-Mercedes 1:12.845 + 0.517 24 4. Button McLaren-Mercedes 1:13.267 + 0.939 23 5. Kubica Renault 1:13.370 + 1.042 23 6. Rosberg Mercedes 1:13.516 + 1.188 25 7. Barrichello Williams-Cosworth 1:13.546 + 1.218 25 8. Schumacher Mercedes 1:13.643 + 1.315 24 9. Sutil Force India-Mercedes 1:13.918 + 1.590 25 10. Heidfeld Sauber-Ferrari 1:14.000 + 1.672 22 11. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:14.004 + 1.676 23 12. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:14.155 + 1.827 28 13. Alonso Ferrari 1:14.246 + 1.918 20 14. Massa Ferrari 1:14.267 + 1.939 25 15. Petrov Renault 1:14.370 + 2.042 23 16. Liuzzi Force India-Mercedes 1:14.487 + 2.159 25 17. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:14.618 + 2.290 29 18. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:14.734 + 2.406 28 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:15.603 + 3.275 24 20. Glock Virgin-Cosworth 1:15.860 + 3.532 20 21. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:16.057 + 3.729 25 22. d'Ambrosio Virgin-Cosworth 1:16.707 + 4.379 27 23. Klien HRT-Cosworth 1:16.839 + 4.511 18 24. Senna HRT-Cosworth 1:17.360 + 5.032 29







Hozzászólások
(14 komment)@Fangio: Igazad van:D
Amilyen véleményt formálsz másokról,olyan ember vagy! Senkinek nincs joga másokat szidalmazni legyen szó bárkiről,mert az nem tartozik a vélemény nyilvánítás körébe,viszont rossz erkölcsi bizonyítványt állítasz ki magadról.
OK, hogy ez még nem jelent semmit, de minden esetre jó jel a RBR részéről, hogy ismét kieshetnek az 1. és a 2. helyről a futamon, aztán lehet megint isteniteni Alót :)))
@palfi17: Mért lenne nevetséges?o.O Örülj neki hogy igazi versenyt látsz tőle és nem azt, hogy elkérik neki a vezető pozíciót.
Webberről pedig csak annyit hogy ne csodálkozzon, hogy Vettel a RB kedvence előb valamit virítani is kéne szerintem.
@NO.1.: Hát azért nem lesznek ők olyan rosszak, de reméljük piros színt látunk a pole-ban... :)
Alonso ment 20 kört és azok se túl gyorsak az időmérőn kell gyorsnak lenni meg a versenyen itt már szerintem a motoral is sporolnak.
A redbull meg nem hiszem hogy jó lesz versenyen (bocsi redbul drukerek )
Az nem vélemény nyílvánítás, ha azt mondja, hogy bárcsak meghalnának a ferrarisok... De szerintem nem kell különösképpen foglalkozni az ilyen 11-12 éves hülyegyerekekkel, majd ha nagyobb lesz ( reméljük ) rájön, hogy miket és hova írt és észhez tér. Addig meg csak közönbösnek kell lenni vele, hiszen a gyűlölet is törődés...
"A Ferrari – ahogy az általában lenni szokott – lassan kezdett, csak a középmezőnyben foglalt helyet, nyilvánvalóan már a versenyre készült, és nem futott időmérő köröket." - ez, és a motor hozta csak ezt az eredményt, és ahogyan az lenni szokott, jönnek a dobogós eredmények. :) Ebben mindenki biztos lehet. Motorból meg van még jó állapotú bőven. :)
@coozman: tenyleg?
akkor arrol a kis idezetrol is fejtsed ki a velemenyedet. az velemeny?
ja, es en egy szoval sem mondtam hogy nem lehet szidni a ferrarit, en csak azt mondom, hogy mindenki szurkoljon akinek akar, de azert neha el kell ismerni a masikat.
"Bár amennyire kivételeznek velük,már ezen se csodálkoznék :)"
szerintem meg pont a ferrari iden az akivel nem kiveteleztek.
ev elejen amennyi "figyelmeztetest" kapott buntetes helyett hamilton az nevetseges
@palfi17. ha szidja a ferrarit az miért nem vélemény? itt tilos a ferrarit szidni? Külön van neki egy szabályzat,hogy a FERRARIT TILOS SZIDNI!? Bár amennyire kivételeznek velük,már ezen se csodálkoznék :)
Mclarenek egész jók
@arpi: igen. Megvan a joga, de az, hogy egyfolytaban a ferrarit szidja , az nem velemeny nyilvanitas.
Gondolom uj vagymeg es nem olvastad klan korabbi megjegyzeseit.
Olasz nagydij utan, ezt mondta "barcsak halna meg az osszes ferrarista"
Ez nem velemeny!!!
@atix87: Mi értelme van annak, hogy anyázod klant? Nem ismerem, de ő csak a véleményét mondta el és szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy leírja mit gondol.
klan, menj má anydba
A Ferka altat.....a futamon, meg felzabálja a mezőnyt.
ez semmit se jelen a futamon a redbúl nagy szar és a ferrári sehol se volt remélem nem is lesz.-----------redbúl majd bele bukik saját hibájába.