Megosztás:

Vettel nyitott az élen a Kínai Nagydíjon

Vettel diktálta a tempót az első edzésen Kínában.
Vettel diktálta a tempót az első edzésen Kínában. © GEPA Pictures

Sebastian Vettel ott folytatta, ahol egy héttel ezelőtt Malajziában abbahagyta, és az élen végzett a Kínai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol nagy köd fogadta a mezőnyt.

A világbajnoki címvédő volt az egyedüli, aki 1:39 alá tudott menni. A Red Bull Racing német versenyzőjét csapattársa, Mark Webber követte a második helyen, ám az ausztrál lemaradása több mint fél másodperc volt.

A McLaren duója, Lewis Hamilton és Jenson Button a harmadik illetve a negyedik helyen végzett, ám két teljes másodperces lemaradásban. Buttonnak az edzésen gondjai voltak a hibrid rendszerrel, a rádióbeszélgetések alapján az túlmelegedett autójában.

Nick Heidfeld az ötödik pozícióba hozta be a Renault-t, a Ferrari eredményesebb versenyzője, Felipe Massa elé. A Robert Kubicát helyettesítő német versenyző azonban nem lehetett boldog, ugyanis mindössze öt kör után összetörte versenygépét.

Heidfeld a tízes kanyarban elvesztette autója felett az uralmát, mikor ráhajtott a kerékvetőre. Az R31-es modell eleje csúnyán megsérült, így a szerelőknek nem lesz könnyű dolguk, ha mindennel el akarnak készülni a második szabadedzésre.

A Ferrari számos aerodinamikai tesztet teljesített Fernando Alonsóval, aki mért körét húsz perccel az edzés vége előtt teljesítette. A spanyol pilóta végül csak a tizenkettedik helyen végzett, ám időeredménye nem tükrözi hűen a Ferrari valós erejét.

Néhány kisebb incidens történt az edzésen. A Lotus tesztpilótája, Luiz Razia lehetőséget kapott a vezetésre, ám nem sikerült túl jól a szereplése, hiszen megrongálta autójának első szárnyát, amit Jarno Trulli a bokszból igencsak furcsa grimaszokkal „kommentált”.

A Force India újonca, Paul di Resta csak a szerencsének köszönhetően nem került nagyobb bajba. A skót pilóta ugyanis elvesztette autója felett az uralmát az egyik kanyarban, majd megpördült, de szerencsére semminek nem ütközött neki, így folytatni tudta a körözést.

A Williams venezuelai versenyzője, Pastor Maldonado is megpördült egyszer, ám az újonc elégedett lehetett, hiszen a nyolcadik helyre hozta be versenygépét.

Tonio Liuzzi autója nem sokkal az edzés végén megállt a pályán, a Hispania elmondása szerint valamilyen mechanikai meghibásodás miatt.

Olvasóink ajánlatai:

Kínai Nagydíj, első szabadedzés:  
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m38.739s 23 2. Mark Webber Red Bull-Renault 1m39.354s + 0.615 27 3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m40.845s + 2.106 21 4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m40.940s + 2.201 22 5. Nick Heidfeld Renault 1m40.987s + 2.248 5 6. Felipe Massa Ferrari 1m41.046s + 2.307 25 7. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m41.189s + 2.450 20 8. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m41.222s + 2.483 20 9. Vitaly Petrov Renault 1m41.231s + 2.492 16 10. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m41.328s + 2.589 21 11. Nico Rosberg Mercedes 1m41.361s + 2.622 23 12. Fernando Alonso Ferrari 1m41.434s + 2.695 15 13. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1m41.494s + 2.755 20 14. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m41.579s + 2.840 13 15. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m41.610s + 2.871 18 16. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m41.752s + 3.013 20 17. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m41.939s + 3.200 25 18. Michael Schumacher Mercedes 1m42.301s + 3.562 23 19. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m43.792s + 5.053 20 20. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m44.089s + 5.350 20 21. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m44.359s + 5.620 18 22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m44.438s + 5.699 11 23. Luiz Razia Lotus-Renault 1m44.542s + 5.803 9 24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m45.019s + 6.280 23
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(11 komment)
Barnabas86 képe

micsoda ??!! több mint 2 másodpercet kapott Hamilton a 3. helyen? Normális esetben nem lehet ennyivel gyorsabb, nem hiszem el hogy nem csalnak!!!

southern cross képe

Hogy ki a jobb..? Ki jobb a jobbak között...? Hm. Azt bizony mindaddig senki sem tudhatja, amíg nem futnak meg néhány versenyt totál azonos autókkal. Schumi hatalmas versenyző, és ezt alátámasztják az eredményei is, mindazonáltal nem szabad megfeledkezni arról az apróságról, hogy az a Ferrari - akkor - alig volt verhető autó, és azt sem érdemes elfelejteni, hogy egy gyengébb Renault kétszer is mattolta, egy Alonso nevű fickóval az ülésben.

hókusz képe

@ggy67: Jól látod a helyzetet! Ez csak mind duma, hogy Hamilton is van olyan jó, mint Schumi és Alonsó is!
Ha meglesz mind a kettőjüknek a 7 VB cím akkor lehet erről vitázni, de addig hagyjuk meg ezt az elfogultságot a Hamilton papának, a kicsi fiáról. :))
Abban is maximálisan igazad van, hogy kevés az olyan tehetség aki nem csak azt hozza ami az autójában van, hanem hozzá tudja tenni azt a bizonyos "Schumi tényezőt" is. Vettelben ez ott van.
Viszont nincs ott Hamiltonban sem Alonsóban. Szerintem ezért nem lesz egyik sem 7 VB.

Shagrath:
Ezt a sosem muló nagyképüséget az Alonsótól és Hamiltontól egy halvány mosollyal az arcodon intézd el.
Többet nem érdemes rájuk fordítani. :)

ggy67 képe

Hamilton egy nagyon jó versenyző, / bár én nem szeretem/. Ahhoz viszont, hogy arról beszéljünk, meg fogja dönteni Schumi 7 címét elég korai, még legalább 5 kellene, hogy a csúcstartó izgulhasson. VB-t "könnyű" nyerni, ha van egy jó autó és pont jó passzban van az
ember. Viszont négyet, ötöt, hatot ,hetet..... ahhoz nagyon ott kell lenni, és ne feledjük el , van azért mindig 6-8 pilóta minimum aki egy jó autóval esélyes lenne. Sőt szerintem több is!
Viszont aki gyengébb autóval is jól tud menni az nem sok van.
Ilyen volt pl.: szegény Senna/3 VB/, Prost /4VB/, Schumi/7VB/ , Alonso/ aki megverte Schumit is, és egyébként ki sem állhatok, de elismerem 2VB/. Hamiltont nem érzem hogy ilyen lenne, és ha Glock bírta volna még 500 métert, szerintem össze is tört volna a csávó lelkileg, de nem így történt. Megverte Massát / aki egyébkén a kedvencem/, és az apja egyből baromságokat beszél.
Vettel is képes gyenge autóval jól menni/ Torro Rosso-val gyalázta a Red Bull-t/, de szerintem szerény maradt a VB címe ellenére is, ha most megvédi a címét akkor lesz igazi bajnok.

Shagrath képe

Persze lehet jobb, mint Schumacher, de idáig eléggé redbull fölény volt, de sosem éreztetik ezt nyilatkozatokban, hogy el se induljatok úgy is mi nyerünk. Hanem inkább azt mondják, hogy a ferrari meg mclaren nagyon erős. Szal eléggé nagyképűség itt Schumacher alázást előrevetíteni hamilton apuka részéről.

F1Racingteam képe

Attol mert nem az apja menedzseli még lehet jobb mint Schumacher.Schumacher sem zsinorban lett hétszer világbajnok.Amugy ezek az idök amiket most mentek ezek ugyan olyan pöcs idök mint Sepangban.A tavalyi évhez képest most itt sem nyomták ki a szemét.De a pontotkat a futamon osztogatják nem az edzéseken, ugyhogy majd baszhatja ha a futamon mondjuk az egyik Force India mint mindig keresztben átcsuszik a pályán és kiüti.Ez rossz példa de bárkivel történhet bármi.A Red Bull köridökben verhetetlen de nem sérthetetlen.

Shagrath képe

Webber nem rossz pilóta. Távolról sem. Vettel mégis elég korrekt eredményeket rakott össze idén KERS nélküli autóval. Ennyivel jobb a többieknél. Most ez van. Nem tudom miért kell ezen síránkozni. A Schumacher érában sem értettem. Mindegy hamilton meg alonso milyen eredményeket hoz, az arcuk így is akkora, mint ha mindig ők lennének a dobogó legfelső fokán. "hamilton majd több vb címet szerez, mint schumacher" by apuka. Aki azóta mást menedzsel. Gratulálok.

hókusz képe

Sokkoló fölénnyel kezdett a Red Bull párosa a Kínai Nagydíj hétvégéjén!
A nagy arcu Hamiltont megint alázza egy italgyártó cég!
Massa alonsót súlytja.
Alonsó meg marad a régi, csak egyre lejjebb csuszik. a Renault már rendszeresen lenyomja őt.

klan képe

ennek nem örülök,mehetne a pokolba,utálom,és egyáltalán nem---ez az,,,ez szomorú.

1chigo képe

Na ez már vicc....

Shagrath képe

ez az!