Vettel örül, mert ütőképes a Ferrari Sanghajban

Fotó: Scuderia Ferrari
GP CINA F1/2019 - SHANGHAI 12/04/2019 credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel
Magabiztosan várja a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését Sebastian Vettel, a pénteki szabadedzéseken látottak alapján ugyanis a Ferrari Sanghajban is igazán versenyképes.

Vettel 27 ezredes lemaradással végzett a 2. helyen a helyi idő szerint délután megtartott szabadedzésen, melyen a Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas volt a leggyorsabb.

A Ferrari négyszeres világbajnoka elégedett az elvégzett munkával, habár tudja, van még tennivalójuk a szombati nap előtt.

„Összességében pozitív nap volt. Persze van még némi házi feladatunk, de a kép egy kicsit hasonló, mint Bahreinben, ahol versenyképesek voltunk” – mondta a német versenyző.

„Vannak bizonyos részei a pályának, amelyeken erősek vagyunk, de egyes szakaszokon még fejlődnünk kell. Szoros küzdelemre számítok szombaton és vasárnap is, szóval fontos lesz, hogy dolgozzunk az autóval kapcsolatos érzéseinken.”

„A sanghaji egy teljesen más pálya, mint a melbourne-i és a bahreini, szóval folyamatosan tanulunk az autóról. De sikerült alkalmaznunk azt, amit elképzeltünk. Nagyobb az önbizalmam az autóban, de még nem 100 százalékos.”

„Eddig nem voltak gondjaink, de sajnálatos, hogy Charles nem tudott hosszú etapot teljesíteni, emiatt pedig hiányzik némi információ. Azt viszont láttuk, hogy a többiek mit csináltak a közepes abroncsokkal.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!