Vettel óvatosságra intette csapatát - F1VILÁG.HU

Vettel óvatosságra intette csapatát

HIRDETÉS

Sebastian Vettel figyelmeztette csapatát, hogy ne szálljon el magától, és reálisan lássa esélyeit, miután története legjobb időmérő edzését teljesítette az Európa Nagydíjnak helyet adó utcai pályán Valenciában.

Sebastian Vettel figyelmeztette csapatát, hogy ne szálljon el magától, és reálisan lássa esélyeit, miután története legjobb időmérő edzését teljesítette az Európa Nagydíjnak helyet adó utcai pályán Valenciában.

A német versenyző parádésan vezetett a mai időmérő első két etapjában, ám az utolsó körben már nem tudta tartani a tempót riválisaival, de így is pályafutása legjobb rajthelyezetését szerezte meg.

Vettel a hatodik helyről vághat majd neki a holnapi megmérettetésnek, így reméli, hogy esélyes lehet a pontszerzésre. A fiatal versenyző azonban bevallotta, reálisan látja esélyeit.

“Pályafutásom legjobb rajthelyezése, így nem csoda, hogy elégedett vagyok. Egy kis időbe telt, míg javítani tudtam első versenyemen megszerzett hetedik rajthelyemen” – mondta a Vettel, aki a BMW Sauber színeiben kiválóan teljesített pályafutás első versenyén, mikor a sérülést szenvedett Robert Kubicát helyettesítette még a tavalyi évben Indianapolisban.

“Fantasztikus nap volt számunkra a mai. Elévégeztünk néhány módosítást az éjszaka folyamán, és úgy tűnik, hogy mindegyik pozitív irányba lendített a dolgokon. A csapat nagyon keményen dolgozott, hogy mindent kihozzon az adatokból.”

“Nem is számítottunk arra, hogy ilyen jól fogunk teljesíteni ezen a pályán, azonban nagyon jó dolog, hogy mindkét autónk bejutott az utolsó körbe. Az utolsó gyorsköröm lehetett volna jobb is, de vétettem egy kisebb hibát a tizenkettes kanyarban, ahol blokkoltak a hátsó kerekeim a fékzónában.”

“A siker ellenére a földön kell maradnunk, hiszen hosszú lesz a holnapi verseny. Már nagyon várom, hogy ismét autóba ülhessek, mert úgy érzem, minden esélyünk megvan a pontszerzésre” – tette hozzá Vettel.

A Toro Rosso napjára Sebastien Bourdais tette fel a koronát, aki az idei évben először jutott be az utolsó etapba. A francia pilóta ugyan bevallotta, hogy a vártnál lassabb volt a lágyabb keverékű abroncsokon, elégedett a teljesítményével.

“Nem volt olyan rossz” – mondta Bourdais, aki a tizedik helyen végzett. “A lágyabb gumikon nem volt meg a megfelelő tapadásom, így ezen még dolgoznunk kell. Azonban elégedett vagyok, mert egyre jobb a teljesítményem. Nagyon boldog vagyok, hogy első alkalommal bekerültem az utolsó körbe.”

“Jól látszik, hogy az új pályán egyesek jó, mások rossz irányba kezdték meg a munkát. A csapat fantasztikusan dolgozott, és köszönet illeti őket, hogy egy olyan autót biztosítottak számomra, amely az egyik legjobbnak bizonyult a mai edzésen.”

Hirdetés

“Most már csak rajtam múlik, hogy élni tudok-e a lehetőséggel. Nem lesz könnyű verseny, de bízom benne, hogy egy jó rajtot követően értékes pontokat szerezhetek” – tette hozzá Bourdais.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!