Vettel rajt-cél győzelmet aratott az Ausztrál Nagydíjon

Sebastian Vettel címvédőhöz méltóan, egy főlényes győzelemmel nyitotta az idei évet az Ausztrál Nagydíjon, amely ugyan mozgalmas volt, de nem hozta azt az izgalmat, amit a DRS-tő és az új Pirelli gumiktól várhattunk.



Sebastian Vettel világbajnoki címvédőhöz méltóan, egy főlényes győzelemmel kezdte meg az idei évet az Ausztrál Nagydíjon, amely ugyan mozgalmas volt, de messze nem hozta azt az izgalmat, amit a DRS-tő és az új Pirelli gumiktól várhattunk.

Lewis Hamilton sérült fenéklemezzel a második helyre hozta be a McLarent, azonban a futam egyértelmű sztárja Vitaly Petrov volt, aki fantasztikus vezetést bemutatva, a harmadik helyen futott célba a Renault-val, mellyel megszerezte pályafutása első dobogós helyezését az F1-ben.

Miközben az első három két kiállással teljesítette a versenyt, a három kiállással operáló Fernando Alonso és Mark Webber a negyedik illetve az ötödik pozícióban végzett, ami a Ferrari spanyolja számára jó eredménynek mondható, hiszen a rajtnál visszacsúszott a kilencedik helyre.

Jenson Button a hatodik helyen végzett, miután a futam elején egy áthajtásos büntetést kapott, amiért a pálya elhagyásával előzte meg Felipe Massát, akinek végül be kellett érnie a kilencedik hellyel, ugyanis csapata úgy tűnik, egy kicsit eltaktikázta magát.

A Saubernél nagy volt az öröm, hiszen az újonc Sergio Perez és Kamui Kobayashi a hetedik illetve a nyolcadik helyre hozta be versenygépét, előbbi egyedüliként egyetlen kiállással teljesítette az 58 körös megmérettetést.

A Mercedes mindkét versenyzője kiesett: Michael Schumacher egy technikai probléma miatt volt kénytelen feladni a küzdelmet, míg Nico Rosberg azt követően volt kénytelen félreállni, hogy Rubens Barrichello egy igen optimista előzési manőver közben szó szerint kiütötte.

—————

Vettel kiválóan kapta el a rajtot, első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben, miközben Hamiltonnak keményen kellett védenie második helyét, ugyanis Webber teljesen megérkezett mellé a célegyenes végén, de végül vissza kellett vennie, és harmadikként vette az első kanyart.

Alonso rosszul helyezkedett, a külső ívről próbálta meg támadni az első kanyart, ám a többiek kiszorították, egy picit lecsúszott a pályáról, így az ötödik helyről visszacsúszott a kilencedikre.

Vitaly Petrov fantasztikusan rajtolt, a Renault orosz versenyzője felugrott a negyedik helyre, akit Massa követett ötödikként, Button előtt, aki szintén pozíciókat veszített a rajtnál.

Az első kör nem múlt el incidens nélkül. Schumacher összeért az egyik Toro Rossóval, így a hétszeres világbajnoknak egy defekt miatt már az első körben ki kellett állnia a boxba, mellyel visszacsúszott az utolsó helyre.

Tíz kör után Vettel már majd’ három másodperccel vezetett az élen, ám nem ő volt az, akire a figyelem összpontosult, hanem a Massa-Button párosra, akik hihetetlen kemény csatát vívtak egymással.

A McLaren brit versenyzője minden egyes körben használhatta az állítható hátsó szárnyat a célegyenesben, ám Massa a hibrid rendszernek köszönhetően vissza tudta verni ellenfele támadásait, egészen a tízedik körig, mikor Button a hátsó egyenes után megelőzte, jóllehet ehhez használta a menekülő utat, amiért egy áthajtásos büntetéssel jutalmazták.

Pár másodperccel később, Alonso – aki szépen lassan felzárkózott az említett páros mögé – kihasználta Massa pillanatnyi zavarát, és elment csapattársa mellett, ám egy körrel később meglátogatta a boxutcát.

A versenyzők ugyanis elkezdtek panaszkodni a lágy gumikra, melyek komolyan veszítettek a tapadásukból, így Webber vezetésével szépen lassan megkezdődött a kerékcserék első köre.

A huszadik körben, mikor az élmezőny már teljesítette első kiállását, Vettel magabiztosan vezetett, előnye majd’ hét másodperc volt a mögötte haladó Hamiltonnal szemben, akit további tizenöt másodperces lemaradásban Webber követett a harmadik helyen.

Petrov tartotta negyedik pozícióját a Ferrari duója, Alonso és Massa előtt, míg Button a kerékcsere és büntetés után visszacsúszott a tizenkettedik pozícióba, és hátránya már közel egy teljes perc volt az élen haladó Vettellel szemben, így győzelmi esélyei már itt elszálltak.

Hatalmas csata volt a nyolcadik helyért, Barrichello megérkezett Rosberg mögé, ám a Williams brazilja rosszul mérte fel a helyzetet, és a hármas kanyar féktávjánál megpróbált bemenni ellenfele mellé, ami nem sikerült, így ütköztek.

A Mercedes oldala megsérült, az autó elkezdett füstölni, így Rosberg néhány kanyarral később feladta a küzdelmet, mellyel csapata el is kezdhetett pakolni, ugyanis csapattársa, Schumacher nem sokkal előtte beállt a garázsba, és szintén feladta a versenyt.

Barrichello egy piruett után ugyan folytatni tudta a körözést, ám a sportfelügyelők egy áthajtásos büntetéssel jutalmazták manőverét, mellyel végleg megpecsételődött a versenye.

Az élmezőny – a taktika szempontjából – két részre szakadt. Az első három helyen haladó Vettel, Hamilton és Petrov egy hosszabb második etapot teljesített, mellyel kitolta második kerékcseréjét, hogy a kemény keverékeken be tudják fejezni a megmérettetést.

Webber és Alonso más stratégiát választott, így egy extra kiállással kellett számolnia. Az említett két versenyző körökön keresztül – utolsó kiállásuk előtt – komoly csatát vívott egymással, ám a Ferrari spanyolja úgy sem tudott elmenni a Red Bull mellett, hogy minden egyes körben használhatta az állítható szárnyat a célegyenesben.

Kettejük közül Webber jött ki elsőként, egy körrel később Alonso követte, aki kihasználva az ausztrál kivezető körén elkövetett hibáját, megelőzte ellenfelét. A meccs azonban még nem volt lefutva, hiszen az üldözött Alonso a kemény, az üldöző Webber pedig a lágy keveréket használta utolsó etapjában.

A Red Bull versenyzője nem tudta kihasználni első köreit a friss lágy gumikon, így Alonso egy picit fellélegezhetett és az előtte haladó Petrov nyomába eredhetett, akinek körönként egy-másfél másodpercet adott az új gumikon.

A Renault versenyzője azonban reagálni tudott, így megtartotta szenzációsnak mondható harmadik helyét, Vettel és Hamilton előtt, akik az utolsó etapban senkitől sem zavartatva vezethettek, jóllehet a McLaren folyamatosan figyelmeztette versenyzőjét, hogy figyeljen oda autójára, aminek fenéklemeze megsérült az egyik kicsúszása alkalmával és a „teatartó” verte az aszfaltot.

Az első hármas mögött Alonso, Webber és Button végzett az első hatban, a Sauber duója, Sergio Perez és csapattársa Kamui Kobayashi előtt. Az újonc mexikói hihetetlen módon mindössze egyetlen kerékcserével megcsinálta a teljes futamot.

Az első tíz sorát Massa – akinek csapata elrontotta a taktikát, hiszen tíz körrel a vége előtt még ki kellett állnia egy új szett gumiért –, illetve Sebastian Buemi zárta.

Miközben Petrov a harmadik helyen végzett, csapattársa Nick Heidfeld mindössze a tizennegyedik pozícióban fejezte be a szezonnyitót, jóllehet a német versenyző csúnyán elrontotta a szombati időmérőt, mikor már az első etapban kiesett.

Heidfeld teljesítménye azonban így is borzalmas volt, hiszen a versenyben maradtak közül csak Jarno Trullit és Jerome D’Ambrosiót tudta megelőzni.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!