Vettel rajtbüntetést kap a Japán Nagydíjon!

Háromhelyes rajtbüntetésben részesül Sebastian Vettel a következő, Japán Nagydíjon – a versenybírák a Maláj Nagydíjon történt rajtbaleset miatt rótták meg a németet.


Háromhelyes rajtbüntetésben részesül Sebastian Vettel a következő, Japán Nagydíjon – a versenybírák a Maláj Nagydíjon történt rajtbaleset miatt rótták meg a németet.

A malajziai verseny első kanyarjában Sebastian Vettel agresszíven próbálta megszerezni a harmadik pozíciót Max Verstappentől – a holland autója nem sérült, a négyszeres világbajnok azonban Rosberg autójának nekiütközött, aki megpördült, így a mezőny végéről volt kénytelen felzárkózni.

A versenybírák úgy döntöttek, az ütközés teljes mértékben Vettel hibája volt, ezért a Japán Nagydíjon három rajthellyel hátrasorolják majd.

„Miután újranézték a videót, és beszélgettek az érintett versenyzővel, a stewardok úgy határoztak, hogy habár az autók közel azonos sebességgel haladtak, az 5-ös autó az első kanyar bejáratánál egy kis hibát vétett a belső íven, ez pedig a 6-os autóval való ütközéshez vezetett” – áll az FIA közleményében.

A versenybírák továbbá leírták, hogy az eset következtében Rosberg számos pozíciót vesztett, amely ennek a hibának volt betudható.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél