HírekKiemelt

Vettel: Remek formában vagyunk, de a vb-címhez fejlődnünk kell

Fotó: Scuderia Ferrari

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azt mondja, bár a Ferrari valóban remek formában van, muszáj lesz javulniuk, ha meg akarják nyerni bajnoki címet 2018-ban.

Vettel Ausztráliában, majd a hétvégi Bahreini Nagydíjon is nyerni tudott, miközben a szahíri pályán a Mercedes nem tudott olyan jó formát nyújtani.

A Motorsport.com meg is kérdezte Vettelt arról, vasárnapi diadala vajon annak köszönhető-e, hogy a német istálló nem volt ugyanazon a szinten, mint Melbourne-ben – a Ferrari versenyzője pedig így felelt: „Ez egy nehéz kérdés.”

„A nevükben nem beszélhetek, de szerintem ez mindig a különféle dolgok kombinációjából adódik. Talán nekünk jobban feküdt a pálya. De tény, hogy én jobban éreztem magam az autóban.”

„Dolgoztunk a beállításokon, ami segített abban, hogy többet hozzunk ki a csomagból. Az autó sokkal következetesebb volt egy körön, de a versenyen is. Szóval egyszerűen úgy éreztem, egészségesebb a dolog, és nagyobb volt a kontroll.”

„Hogy a Mercedes mennyire küszködött, nem tudom. Az etapok végén elég erősnek tűntek, és az időmérőn sem volt olyan nagy a különbség. Összességében tehát szoros volt, de nyilván nagyon jó, hogy elöl voltunk.”

Vettel még a bahreini időmérő után azt mondta, szeretnének javítani versenyautójuk elején, azzal ugyanis egyelőre nehezen boldogulnak. A német úgy véli, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull nagy csatát vív majd idén.

„Teljesen világos, hogy fejlődnünk kell. Valtteri [Bottas] és Lewis [Hamilton] nagyon keményen nyomják. Nyilván ugyanez igaz Kimire [Räikkönen], ő is hihetetlenül keményen dolgozik. Mint ahogy a két Red Bull-versenyző, Max [Verstappen] és Daniel [Ricciardo] is.”

„Ez a három csapat, ez a hat versenyző nagyon-nagyon közel van egymáshoz. Fontos lesz, hogy fejlődjünk és gyorsak legyünk mindenhol. Ez sokat segítene.”

„Minél gyorsabbak vagy, annál jobban egybeforrsz az autóddal, és minél elégedettebb vagy vele, annál többet tudsz kihozni belőle, amikor igazán számít.”

Szólj hozzá!


Ezt olvastad már?
Ezt olvastad már?
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton szerint jelenleg képtelen érett döntést hozni versenyszituációban a Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen. A…