Fotó: Singapore GP Media
Hírek

Vettel: Rossz irányba mentünk el a beállításokkal

Singapore GP Media

Rossz irányba mentek el az autó beállításával a Ferrarinál Szingapúrban – ezt mondta a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki ráadásul a második tréningen egy koccanás miatt pályaidőt is veszített.

Vettel csak a 9. legjobb időt ért el a pénteki nyitónapon, miután a második gyakorláson a pálya 21-es kanyarban a falnak koccant. A német épp időmérő-szimulációt teljesített, amit emiatt meg kellett szakítani.

A Ferrari versenyzője vissza sem tért ezután a pályára, így a hosszú etapokat sem tudta teljesíteni a szabadedzés második felében.

„A köröm, mielőtt megpusziltam a falat, rendben volt, de nem voltam valami elégedett az autóval” – fogalmazott Vettel.

„Az első szabadedzésnek voltak igazán jó fázisai, aztán este kipróbáltunk valamit, ami talán nem működött. Szerintem inkább visszalépünk majd, de ez teljesen normális.”

„Nyilván több volt annál, mint egy puszi a falnak, és elővigyázatosságból úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk a körözést. Veszítettünk némi időt, ami nem ideális, de ettől függetlenül jók az érzéseim az autóval kapcsolatban.”

„Szombaton fontos lesz, hogy megtaláljuk a jó egyensúlyt, és jobban ráérezzek egy kicsit az autóra, mint péntek este. Akkor rendben lesz minden.”

Vettel azt mondja, a bajnokság jelenlegi fázisában pályaidőt veszíteni nem akkora gond, mint például a szezon elején, amikor még a csapatoknak kevesebb adat áll rendelkezésünkre.

„Már annyira késői szakaszában járunk a bajnokságnak, hogy már nehezen tudjuk, mit is nézzünk az autón – és hogy mit nézzünk a többiek autóján. Szóval nem olyan nagy dráma, ha veszítünk egy kis pályaidőt” – magyarázta.

„Elég sok tapasztalatunk van már arról, mit csinálnak a többiek, tudunk olvasni a különféle gumikkal futott etapjaikból is – ami nyilván kulcsfontosságú lesz vasárnap.”

„Persze nem ideális, én sem ezt szerettem volna, de néha megesik. Fel tudunk zárkózni holnap. Egy kicsit keményen próbálkoztam és veszítettünk egy kis időt, de összességében az autó működik és javíthatunk rajta.”

„Én sem így szeretnék állni, de szombaton jobb helyzetben lehetünk.”

Szólj hozzá!