Vettel SMS-t írt Verstappennek a Brazil GP után - F1VILÁG.HU

Vettel SMS-t írt Verstappennek a Brazil GP után

HIRDETÉS

A Brazil Nagydíjat követő összecsapásuk után SMS-ben üzent Max Verstappennek a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.


A Brazil Nagydíjat követő összecsapásuk után SMS-ben üzent Max Verstappennek a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

A Ferrari versenyzője a mexikói versenyt követően bírálta élesen a holland versenyzőt, a felek pedig Brazíliában újra egymásnak feszültek, amikor Verstappen egy agresszív manőverrel megelőzte a Ferrari pilótáját.

A verseny után Vettel úgy nyilatkozott, véleménye szerint Verstappen manővere „nem volt korrekt”.

Verstappen a minap elárulta, a német SMS-t is írt neki a verseny után, igaz, nemcsak kettejük incidenséről, hanem az abroncsokról is értekeztek.

„Küldött egy üzenetet a verseny után – de az leginkább a gumikról szólt!” – mondta a holland.

„Versenyzők vagyunk, és szerintem hamar rájött, hogy egyébként sem tudott volna maga mögött tartani. Ha többet küzdöttünk volna, talán jobban panaszkodhatna, de egy fair előzés volt. A 4-es kanyarban ő ugyanezt próbálta csinálni velem, de hamar észrevettem, szóval visszavettem és mögötte maradtam.”

„Én pedig ugyanezt megcsináltam vele – és megelőztem. Egymás mellett voltunk, ő pedig tartotta magát a külső íven. De egy ponton már nem tehettem többet, mert belül voltam, és az az ív jobban csúszott. És nem is igazán ütköztünk össze.”

Arra a kérdésre, hogy interlagosi teljesítményével elhallgattatta-e kritikusait, Verstappen így felelt: „Én mindig úgy gondoltam, hogy alapvetően rendben van, ahogy vezetek. Én csak magamra összpontosítok, próbálom a legjobb eredményt elérni. A többiek véleménye nem érdekel.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!