Vettel sokat vár a Toro Rosso új autójától

Sebastian Vettel bevallotta, már alig várja, hogy beülhessen a Scuderia Toro Rosso vadonatúj versenyautójába, jóllehet a tavalyi modell kiválóan teljesített a szezonnyitón Melbourne-ben.

Sebastian Vettel bevallotta, már alig várja, hogy beülhessen a Scuderia Toro Rosso vadonatúj versenyautójába, jóllehet a tavalyi modell kiválóan teljesített a szezonnyitón Melbourne-ben.

A német versenyző komoly meglepetést okozott azzal, hogy az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén az első tízbe kormányozta tavalyi versenygépe egy továbbfejlesztett változatát.

Annak ellenére, hogy az STR2B egyelőre jobbnak tűnik a Red Bull RB4-es modelljénél, melyet a kiscsapat a tervek szerint az idény ötödik állomásának helyet adó Török Nagydíjon vet majd be először, Vettel nem aggódik a kialakult helyzet miatt.

A német versenyző biztos benne, hogy az STR3 gyorsabb lesz elődjénél, és még jobb teljesítmény elérésére lesznek képesek vele.

“Úgy gondolom, hogy az új autó komoly előrelépés lesz” – mondta Vettel. “Máskülönben nem lenne értelme azon dolgozni, hogy minél előbb bevessük. Először úgyis tesztelni fogjuk, aztán majd meglátjuk, mire lesz képes. Azonban biztos vagyok benne, hogy gyorsabb lesz.”

A német versenyző azt is elmondta, hogy csapatának nem igen volt választása, mindenképpen a tavalyi autó egy módosított változatával kellett megkezdenie az idei évet, ugyanis nem volt elég erőforrása ahhoz, hogy elkészüljön az új autóval a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.

“Véleményem szerint egy új autó bevetése mindig kockázatos, hiszen előjöhetnek olyan problémák, amikre az ember előzőleg nem számíthat, nem is beszélve arról, hogy ki kell ismerni a rendszereket” – magyarázta Vettel.

“Számunkra mindenképpen előnyt jelentett, hogy a régi autóval kezdtük meg az évet, mert egy új autót nem egyszerű kiismerni, ahhoz legalább néhány tesztet el kell végezni, amire pedig nem volt lehetőségünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!