Vettel sokat vár hazai versenyétől - F1VILÁG.HU

Vettel sokat vár hazai versenyétől

HIRDETÉS

Győzelmi reményekkel érkezik meg hazai versenyére, a Német Nagydíjra jövő hétvégén a Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.


Győzelmi reményekkel érkezik meg hazai versenyére, a Német Nagydíjra jövő hétvégén a Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.

A német pilóta harmadikként ért célba Silverstone-ban, miközben csapattársa, Mark Webber nyerni tudott – a címvédő úgy érzi, a Red Bull RB8-as versenygépe egyre jobb lesz, így joggal számíthat arra, Hockenheimben is csúcsformában lesznek.

„Kétségtelen, hogy nagyon várom már a következő futamot, alig várom, hogy Németországban legyünk” – mondta Vettel.

„Úgy érzem, egyre gyorsabbá válik az autó. Legutóbb küszködtünk itt, a Ferrari pedig fölényben volt, de azt hiszem, idén sokkal kiegyensúlyozottabb autónk van. Szóval úgy fest, jó úton haladunk, és majd meglátjuk, hogy alakul.”

„A verseny maga ugyanolyan, mint az összes többi. Ezzel együtt persze fantasztikus volna nyerni. Ám nem adnak több pontot pusztán azért, mert hazai versenyemen nyerek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!