Megosztás:

Vettel stílusosan akar bajnoki címet nyerni

Alonso már a rajtnál elment Vettel mellett.
Alonso már a rajtnál elment Vettel mellett. © Pirelli

A Red Bull Racing technikai főnöke, Adrian Newey elmondta, hogy Sebastian Vettel a múlt hétvégi Olasz Nagydíjon bebizonyította, hogy stílusosan szeretné megvédeni világbajnoki címét, mikor látványosan előzte meg Fernando Alonsót és vette át tőle az első pozíciót.

Vettel a verseny ötödik körében lépett át a rajtnál élre ugró Alonsón, de nem is akárhogyan, hiszen közel 260km/h-s sebességgel haladva két kerékkel a fűre hajtott a Curva Grande kijáratánál, hogy előzési pozícióba kerülhessen ellenfelével szemben.

Newey úgy gondolja, hogy Vettel akár az első kiállásig is várhatott volna az előzéssel, de ő a pályán, stílusosan, világbajnokhoz méltóan akarta átvenni a vezető pozíciót.

„Sebastian nem csak szimplán megszerezni, hanem megérdemelten megszerezni akarja a bajnoki címet” – mondta Newey. „Ezt láthattuk Monzában is. Fantasztikus manőver volt, mikor elment Fernando mellett.”

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű visszavennie az első helyet. A kiállások alkalmával mindig jó lehetőség kínálkozik arra, hogy pozíciót szerezzen az ember. Azonban azt is tudtuk, hogy ha a kiállásnál nem sikerül, a pályán nagyon nehéz lesz elmennie Alonso mellett.”

Newey azt is elmondta, hogy Vettel fantasztikusan sokat fejlődött az elmúlt időszakban, és minden kritikusára rácáfolt. A német pilóta akár már a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon megszerezheti a bajnoki címet, amire a technikai vezető szerint igen jó esélye van.

„Ami a leginkább lenyűgöző benne, hogy nagyon ritkán vét el kétszer ugyanolyan hibát” – folytatta. „A tavalyi évben azt mondták az emberek, hogy nagyon jól megy, ha egyszer az élen áll, azonban nem tud előzni. Ezt azonban már nem mondhatják el róla az elmúlt versenyek után.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(24 komment)
Slajher képe

@ham93: én csak azt nem értem miért kellett leirni ha már eleve tudtad hogy sértő dolgot irsz?? na de mindegy ez csak egy észrevétel.

Azt meg nemtom ki találta ki hogy Vettelnek nagy arca van, de hogy honnan vette azt nem értem. Soha nem láttam még tőle olyan nyilatkozatot, vagy akár gesztust amiből erre lehetne következtetni. Amit meg a futamon művelt Alonsoval le a kalappal! Előzött egy párat az utóbbi futamokon, azok kedvéért akik aztmondták hogy nem tud előzni...

apu0062 képe

@ham93: Igazad lehet, Barátom a kis % megjelenését illetően. A "vehemensebb arc"-ok pedig fel-fel bukkannak időnként.
Béke veled.

ham93 képe

Beküldő: apu0062. Beküldés időpontja: 2011. szeptember 20. 21:21. : a Tiszta lelkűeket a normális emberekre értettem de igazából teljesen mind1 mert itt a fórumon elég kis % ban jelenik meg ez a réteg. Mondanál 1 et abból a "pár vehemensebb arcból" ?

apu0062 képe

@ham93: Nem a Vettel rajongóktól, hanem a normális emberektől kellene elnézést kérned ezért a dumáért. (Már csak azért is, nehogy egy-két vehemensebb arc indítványozza: lép nekrofil kapcsolatba Édesanyáddal. Tudod, jobb az ilyesmit megelőzni.)

Babybogyo86 képe

Newey-val teljes mértékben egyet értek. Nincs túlzás vagy fényezés a nyilatkozatban.Vettel lenyűgöző. Minden tiszteletet és elismerést megérdemel az idei teljesítményéért. A köpködőknek csak annyit, ne legyenek irigyek és elvakultak, illetve ne féljenek, a mezőnyben van még elég tehetséges pilóta, nem fog 10 évig tartani az uralkodás, reméljük :-) . Hajrá F1!

1chigo képe

@coozman: "már alapból arrogánsan állsz hozzá a dolgokhoz, a Red Bull ilyen meg olyan rossz,mert Alonso a legjobb."

Jesus.

coozman képe

@1chigo:
Az értelmezésről beszélhetnénk barátom.
Itt arról van szó,hogy már alapból arrogánsan állsz hozzá a dolgokhoz, a Red Bull ilyen meg olyan rossz,mert Alonso a legjobb...De erre már inkább nem mondok semmit,mert úgy is te vagy az okosabb mert te vagy a "hangosabb" ;)

Szabi1989 képe

@eXplosion: Igazad van, kicsit sántít ez a hozzászólás: Hogy a Red Bull még a füvön is gyorsabb mint a Ferrari. _._ Seb kellően agresszív volt és ahogy kellett megelőzte a spanyolt. Így kell ezt csinálni Seb, nem kell megijedni ettől a ferkás emberkétől? Sportszerűtlen volt, de te megoldottad ezt a problémát. :)

eXplosion képe

@Szabi1989: nem szidta de elég nagy butaságot írt... Ha szerinte egyértelmű volt hogy 1 jóval lassabb autóval megelőzi Alonsót akkor vastaps jár neki!:D km/h ra gondoltam:))

Szabi1989 képe

1chigo nem szidta Vettelt. Csak az erőviszonyokról elmélkedett. :)

ham93 képe

Beküldő: F111. Beküldés időpontja: 2011. szeptember 18. 23:16. Ez csak egy teszt volt de túlbonyolítottam szal sokan nem értik:D

Serkocos képe

Sok mindent elmondhatunk Vettelről, de hogy nagy arca lenne azt semmiképp.

Yonas07 képe

@bránermájszter: Az évad előtt egyetlen egy pilóta látogatta meg a Pirellit, és érdeklődött a gumikról, fejlesztésekről. Csak egy, bár a többi pilóta is megtehette volna.... Gondolnád, hogy ez a pilóta Vettel volt? Eltökélt volt a szezon kezdete óta, jobban ismeri az autóját bármelyik másik pilótánál, a gumiktól a motorig minden egyes részletét ismeri az autójának, és tudja, hogy mi mire való. A mérnökeinek tisztán el tudja mondani, hogy mi a baj a beállításokkal, és hogy min kéne állítani. pl Webber csak annyit tud, mondani, hogy "tolja az elejét",Vettel meg az alkatrészt mondja, hogy min kéne állítani. Ennyit a nagy arcáról.

eXplosion képe

@bránermájszter: buzikám hol van neki nagy arca??:D Másolj már be olyan részletet ahol arról beszél milyen jó mekkora császár az F1ben és senki nem érheti utol...

bránermájszter képe

Vettel remélem stílusosan falnak dobja a gépet,rá férne már a nagy arcára !

dokap képe

Soha nem értettem ezt az "ölébe pottyant" a VB cím kategóriát. Szerintem aki VB-t nyert, az mind letett valamit az asztalra az adott idényben, ahhoz, hogy a végére odaérhessen, nem?

popec11 képe

1chigo kommentjében én sem láttam 1 szóval se h szidná Vettelt. De mind1.

bránermájszter képe

@UNICUMM: Te nagyon bekajáltál !
Alonsonak pont nem pottyant semmi cím sem az ölébe,az Kimi volt !

UNICUMM képe

Newey nagyon jól látja a dolgokat, valóban itt már nem a cél a lényeg, hanem a hozzá vezető út!
Nagyon jól csinálja ezt is a Vettel gyerek, stílusosan és megmutatja, hogy nincs ellenfele a F1-ben.
Igy kell ezt csinálni!
Sorolhatnék 1-2 VB címet hogy hogyan pottyant az ölébe másnak a VB cím, de nem szeretném megbántani egy Alonsó szurkolót sem. :))
Felnőtt Vettel a 2. VB címhez! Reméljük jön még a többi VB is!

1chigo képe

@coozman: Tanulj meg szöveget értelmezni. Egy szóval nem szidtam Vettelt.

F111 képe

@ham93: őszintén szólva nem értem, ez mit akar jelenteni.

coozman képe

@1chigo:

Fejezd már be Vettel szidását...Alonso hibáit nem sorolnád föl de Vettel-t folyamat szidod.Szánalmas vagy pajti -.-"

ham93 képe

(az undorító hozzászólásomért előre elnézést kérek a NORMÁLIS Vettel rajongóktól és a tiszta lelkűektől) Vettel figyelmébe ajánlanám a Posztumusz VB címvédést az igazán stílusos lenne... (ezt nem szabadott kihagynom /kísérleti okok/ még egyszer elnézést)

1chigo képe

Ez is mit bizonyít ? Hogy a Red Bull még a füvön is gyorsabb mint a Ferrari. _._
Szép előzés volt ez tény, de amit Alonsó ismét lenyomott a rajtnál, az nekem százszor többet ért.
"Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű visszavennie az első helyet"
És ezt ki hiszi el ?