Vettel: Szeretném tisztázni Hamiltonnal a történteket

GP CANADA F1/2017
GP CANADA F1/2017 © FOTO STUDIO COLOMBO PER FERRARI MEDIA (© COPYRIGHT FREE), Sebastian Vettel, Ferrari,

Beszélni akar riválisával, Lewis Hamiltonnal a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon történtekről Sebastian Vettel.

A két versenyző a győzelemért harcolt a bakui versenyen, majd az egyik biztonsági autós periódus során kétszer is koccantak – másodszor Vettel szándékosan hajtott neki a brit Mercedesének.

Vettel a verseny után azt mondta, Hamilton szándékosan „féktesztelte” őt, az FIA adatai szerint azonban nem történt ilyesmi, így a háromszoros világbajnokot nem is büntették meg.

Nem úgy Vettelt, aki a második ütközésért egy 10 másodperces stop-and-go-büntetést kapott.

Vettel később azt mondta, szerinte Hamilton is büntetést érdemelt volna, Hamilton pedig úgy fogalmazott, riválisa „saját magát alázta meg” a szándékos ráhúzással.

A Ferrari versenyzője elárulta, szeretné tisztázni a történteket riválisával.

„Nincsen problémám vele. Nagyon tisztelem őt, mint versenyzőt” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

„Nem gondolom azt, hogy szándékosan akart kárt tenni az autómban, hiszen azzal a saját autójának épségét is kockáztatta volna, és véget érhetett volna a versenye. De ez most nem a megfelelő alkalom arra, hogy erről beszéljünk. Ezt kizárólag vele fogom megvitatni – tisztázzuk a dolgokat és továbblépünk.”

„Talán nem vagyok elég okos, de nem is vagyok egy bonyolult ember. Szeretném rendezni vele ezt a dolgot. Ugyanakkor nem gondolom, hogy sok mindent kellene tisztázni.”

Vettel végül a 4. helyen fejezte be a futamot, közvetlenül Hamilton előtt, aki fejvédőjének meglazulása miatt kikényszerült a bokszba a verseny során. Ennek eredményeképp Vettel 14 pontra növelte előnyét az összetettben.”

Vettel egyébként újságíróknak nyilatkozva nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy szándékosan húzta-e rá autóját Hamiltonéra. A német elárulta, nem tart attól, hogy akciója miatt csökken majd reputációja a rajongók körében.

„Nem. Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. Felnőttek vagyunk, azt várják tőlünk, hogy versenyezzünk, és használjuk a könyökünket. Néha előfordul, hogy kicsit közel kerülünk egymáshoz, de az emberek valódi előzéseket akarnak látni, nem csak kikerüléseket.”

„Nagyon élveztem a versenyt, de nem gondolom azt, hogy helyénvaló, hogy engem megbüntettek, őt pedig nem.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!