Megosztás:

Vettel szerint nem kerültek túl nagy hátrányba

A címvédő sajnálja a balesetet.
A címvédő sajnálja a balesetet. © GEPA Pictures

Habár mindössze három és fél kört tett meg a Török Nagydíj pénteki edzésnapján a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel, továbbra is bizakodó, hiszen úgy érzi, nem kerültek túl nagy hátrányba riválisaikkal szemben.

Vettel az esőáztatta első edzésen csapta falhoz autóját a 8-as kanyar kijáratánál, és az RB7-es olyannyira megsérült, hogy a délutáni – már száraz pályás – tréningen ki sem tudott hajtani a bokszból.

A címvédő elmondta, természetesen csalódott a történtek miatt, ám úgy érzi, nem kerültek nagy hátrányba ellenfeleikkel szemben.

„Kicsit nehezebb lett ettől a dolgunk, ez kétségtelen, de nem hiszem, hogy ez problémát fog jelenteni” – magyarázta Vettel.

„Az elmúlt éveknek hála jól ismerjük a pályát, és végül is mindössze egy száraz edzést hagytunk ki. Majd meglátjuk. Továbbra is magabiztos vagyok a holnapot illetően. Minden nyitott. Elég szorosnak tűnik a helyzet és azt hiszem, izgalmas szombat elé nézünk.”

A bajnoki éllovas hozzátette, nagyon sajnálja a csapat tagjait, ám a legfontosabb, hogy nem sérült meg az ütközés következtében, így folytathatják a hétvégét.

„Láthatták, hogy semmit sem tehettem annak érdekében, hogy megállítsam az autót a fal előtt, tehát azt hiszem, a legfontosabb dolog az, hogy rendben vagyok. Sajnos nem sikerült időben elkészülnünk az autóval. Túlságosan is megsérült.”

„Nagyon sajnálom a srácokat. Elnézést kértem, hiszen nem az volt a célom, hogy összetörjem az autót. De ilyen a versenyzés, megtörténhet bármikor. Azt gondolom, a legfontosabb dolog, hogy még itt vagyunk.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
McLaren fan képe

@Babybogyo86: Köszönöm! Elég durván összetörte.

Babybogyo86 képe
McLaren fan képe

Én nagyon McLaren győzelmet érzek és remélem meg is lesz az biztos hogy Vettel-nek nem segít a 2 edzés kihagyás de még így is ott lesz ő szerintem az elején és még persze ott vannak gumik ki mikor mennyit spórol. és szerintem az időmérőn eljátszhatja Vettel azt mit Hamilton Kínába főleg ha nem tudják teljes összerakni a kocsit. Valaki tudna linkelni egy videót Vettel kicsúszásáról? Előre is kösz!

Babybogyo86 képe

Két szabadedzést kihagyni és apró darabokra törni az autót, mindemellett semmilyen friss információval nem rendelkezni, mert gondolom Webber önként és dalolva nem ad semmit. Összesítve ezt nem nagy hátránynak nevezni és tartani egy kicsit fura dolog, bár Vettelt még így is képesnek tartom arra, hogy feltüzelje az egész csapatot és megnyerje a qualifikációt, bár ez szerintem az idei szezonban a legnehezebb feladat lesz neki.