Vettel szerint rosszul taktikázott a Red Bull - F1VILÁG.HU

Vettel szerint rosszul taktikázott a Red Bull

HIRDETÉS

Sokat tanult a vasárnapi Kínai Nagydíjból a Red Bull Racing alakulata – vallotta be a gárda regnáló világbajnoka, Sebastian Vettel, aki szerint a kétkiállásos taktika talán rossz döntésnek bizonyult.


Sokat tanult a vasárnapi Kínai Nagydíjból a Red Bull Racing alakulata – vallotta be a gárda regnáló világbajnoka, Sebastian Vettel, aki szerint a kétkiállásos taktika talán rossz döntésnek bizonyult.

Vettel a pole pozícióból rajtolva másodikként ért célba Sanghajban, és noha sokáig vezette a versenyt, a zárószakaszban a három kiállással operáló Lewis Hamilton megelőzte őt, így megszakította a német győzelmi sorozatát.

A címvédő a versenyt követő sajtótájékoztatón elmondta, talán túlságosan is ragaszkodtak a kétkiállásos taktikához, és könnyen lehet, hogy ezen múlt a győzelem.

„Talán túl keményen próbáltunk két kiálláson maradni. A középső etap lehetett volna hosszabb, de aztán kemény keverékre váltottunk és láttam Lewist, ahogy egyre közeledik” – mondta Vettel a futam után.

„Nem volt lehetőség arra, hogy túl keményen küzdjek ellene, próbáltam védekezni, amennyire csak tudtam anélkül, hogy túl sok időt vesztenék.”

Vettel hozzátette, ennek ellenére elégedett a második hellyel, hiszen számos probléma hátráltatta őket a verseny során, melyek miatt rosszabbul is alakulhatott volna a szezon harmadik futama.

„Elkövettünk néhány hibát, volt néhány problémánk is, de így is másodikként értünk célba, szóval nagyon elégedett vagyok. Gratulálok Lewisnak és a McLarennek – ez az eredmény jól mutatja, hogy ha egy versenyen valamit másképp próbálsz csinálni, hibázol. Ez természetes és van valaki más, aki meg tud verni.”

„Sokat tanultunk a mai napból. A dobogósok közül én voltam egyedül két kiálláson, tehát nyilván vannak dolgok, amiket ki kell elemeznünk.”

„A rajt nem volt a legjobb, ennek tetejében úgy tűnt, mintha a bal oldal rosszabb lenne itt. Nem volt 100 százalékos start, szóval pozíciót vesztettem.”

Hirdetés

„A rádió sem könnyítette meg a helyzetet, hiszen általában zajlik az információcsere arról, milyenek a gumik, hol vannak a többiek… Sok mindent kérdeztem, de nem kaptam választ. Problémánk támadt a kommunikációval, de a KERS-rendszerrel is felmerültek gondok a verseny során, szóval nem zajlott zavartalanul a futam.”

A verseny talán legkomikusabb jelenetét a mclarenes Jenson Button szolgáltatta, aki a Vettellel vívott óriási csata közben bokszkiállásakor tévedésből a Red Bull szerelőit választotta. Vettel elmondta, meglepődött a történteken, de szerencsére a csapat tagjai jól reagáltak a furcsa helyzetre.

„Eléggé meglepődtem – Jenson előttem volt és behajtott az én szerelőimhez. Volt már hasonló esetünk a Toro Rossóval, nem tudom, mi vonzza az embereket a mi garázsunkhoz… A srácok mindenesetre higgadtak maradtak és elsőként jöttünk vissza a pályára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!