Vettel szerint túl gyorsan kialudtak a rajtlámpák, reagált a versenyigazgató - F1VILÁG.HU

Vettel szerint túl gyorsan kialudtak a rajtlámpák, reagált a versenyigazgató

HIRDETÉS
Még a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt is meglepte, milyen gyorsan kialudtak a piros lámpák a Forma-1-es Francia Nagydíj rajtjánál – pedig a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint számíthattak rá a pilóták, a szabályoknak megfelelően jártak ugyanis el.
Fotó: Pirelli

Vettel a vasárnapi versenyt követően árulta el, váratlanuk érte, hogy a piros lámpák olyan rendkívül gyorsan kialudtak a paul ricardi futamot megelőzően.

„Szerintem mindenkit egy kicsit meglepett, milyen gyorsan kialudtak a lámpák. Még szinte fel sem villantak, már ki is aludtak. Nem én voltam az egyetlen, aki talán egy kicsit későn reagált” – magyarázta a Ferrari versenyzője, aki a 7. helyről vágott neki a futamnak, melyet végül az 5. pozícióban fejezett be.

Az öt rajtlámpa egyébként mintegy 0,8 másodpercig világított, az F1 versenyigazgatója, Michael Masi pedig elárulta, semmi rendkívüli nincs ebben.

„Rendben volt a sorozat. A határokon belül volt” – mondta a szakember.

„Azt hiszem, pár versenyző említette, hogy egy kicsit gyors volt, de kétségkívül a határokon belül volt.”

Az F1-es rajtlámpákat Charlie Whiting halála óta az állandó starter, Christian Bryll kezeli, ám nincsenek konkrét szabályok arra vonatkozóan, hogy mikor is kell kialudniuk a lámpáknak.

A Sportszabályzat 36.9-es cikkelye kimondja: „Amint minden autó elfoglalta a rajtpozícióját, az 5 másodperces lámpa felvillan, majd követi a 4, a 3, a 2 és az 1 másodperces jelzés. Az 1 másodperces jelzés felvillanása után bármikor elkezdődhet a verseny, amikor az összes piros lámpa kialszik.”

Amikor a túl gyors rajttal kapcsolatban érkezett panaszokról kérdezték, az F1 versenyigazgatója így felel: „Lehet, hogy nekik ez az álláspontjuk, de a szabályoknak megfelelően jártunk el, abszolút a határokon belül mozogtunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!