Vettel: Szuper szombat, zseniális vasárnap - F1VILÁG.HU

Vettel: Szuper szombat, zseniális vasárnap

HIRDETÉS

Rendkívüli boldogságot érzett Sebastian Vettel a Szingapúri Nagydíj versenyét követően, miután idén harmadszorra tudott győzni a Ferrari színeiben.


Rendkívüli boldogságot érzett Sebastian Vettel a Szingapúri Nagydíj versenyét követően, miután idén harmadszorra tudott győzni a Ferrari színeiben.

Vettel a szombati időmérő után a futamot is megnyerte, a német végig uralni tudta a versenyt és meg tudta védeni pozícióját a Red Bull pilótájával, Daniel Ricciardóval szemben, aki végül másodikként ért célba.

„Mint Szingapúrban mindig, ez is egy nagyon intenzív verseny volt” – kezdte Vettel. „Daniel remek versenyt teljesített, nagyon jól gazdálkodott a gumijaival. Szerencsére kontroll alatt tudtam tartani a dolgot.”

A négyszeres világbajnok szerint az egész hétvége fantasztikusan alakult a Ferrari számára, így nagyon büszke csapatára – a befutó alkalmával nem győzte megköszönni az olaszok munkáját.

„Összességében egy egyszerű péntek után szuper szombatunk következett, kevés alkalommal érzek ekkora adrenalint magamban, mint a mostani időmérőn – ezután pedig egy zseniális vasárnap jött.”

„Most lehajtunk néhány italt, én személy szerint elég szomjas vagyok, a futam felénél elfogyott az innivalóm” – viccelődött Vettel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!