Vettel: Tegnap kockáztattunk, ma nem

Sebastian Vettel idén nyolcadik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára élete első győzelmének helyszínén, Monzában, ezzel megadva magának a lehetőséget arra, hogy akár már a következő nagydíjhétvégén, Szingapúrban megszerezhesse második világbajnoki címét.


Sebastian Vettel idén nyolcadik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára élete első győzelmének helyszínén, Monzában, ezzel megadva magának a lehetőséget arra, hogy akár már a következő nagydíjhétvégén, Szingapúrban megszerezhesse második világbajnoki címét.

A német versenyző őszintén bevallotta, elérzékenyült a verseny leintését követően, hiszen nagyon közel áll hozzá ez a pálya, ahol 2008-ban élete első győzelmét aratta a Toro Rosso színeiben.

„Ez egy érzelmekkel teli győzelem számomra” – mondta Vettel. „Nagyon sokat jelent nekem ez a pálya, hiszen itt arattam első győzelmemet – amikor áthaladtam a célvonalon, ennek minden egyes pillanatát átéltem.”

„Ez hihetetlen. Ez egy olyan pálya, ahol nehézséget okozott az, hogy versenyképesek legyünk, és most idén visszajöttünk, az autó pedig lenyűgöző.”

A rajtot követően a német versenyző Fernando Alonsóval, a hazai közönség előtt versenyző Ferrari pilótájával vívott nagy csatát az első helyért, amelyet első körben elvesztett, azonban a rajtot követő biztonsági autós szakasz után Vettel visszaszerezte eredeti pozícióját.

„A rajt nem volt olyan jó” – magyarázta a világbajnok. „Kicsit későn vettem észre, hogy hárman vagyunk egymás mellett. Az új rajtnál meg tudtam előzni Alonsót, aki nem hagyott túl sok helyet nekem, így nem tudom, hogy egyáltalán látta-e, hogy ott vagyok.”

Az időmérő edzést Vettel ugyan fél másodperces fölénnyel megnyerte, a top sebesség szempontjából igencsak elmaradt a többiektől, emiatt fennállt a veszélye annak, hogy a futamon hátrányban lehet a többiekkel szemben.

„Nem hiszem, hogy kockáztattunk volna ma. Tegnap, az időmérőn kockáztattunk. Mindenki láthatta, hogy a maximális sebességünk nem volt túl nagy, szóval a váltóáttételek rövidebbek voltak, így nem tudtam használni a megfelelő tempót az egyenesben. De a versenyen ez nem okozott problémát.”

„Meg tudtam előzni Fernandót DRS nélkül is, talán vele egyszerűbb lett volna. Mindent egybevetve jól cselekedtünk, egy remek autónk volt remek teljesítménnyel.”

Vettel az elkövetkezendő versenyen Szingapúrban már világbajnok lehet, amennyiben a mögötte álló Fernando Alonsót 13, míg Buttont és Webbert 7 ponttal előzi majd meg. A hírre a Red Bull fiatalja meglepetten válaszolt: „Wow! Nem is tudtam. Őszintén szólva ez eddig egy hihetetlen év volt, csapatként is sokat fejlődtünk, erősebbek lettünk.”

„Szingapúrban is mindent úgy fogunk csinálni, ahogy eddig, akármelyik verseny előtt: odamegyünk és lépésről lépésre haladunk.”

„Alig várom már, majd meglátjuk, mi történik.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!