Megosztás:

Vettel: Tökéletesen indult a szezon

Vettel a szezon második versenyén is diadalmaskodott.
Vettel a szezon második versenyén is diadalmaskodott. © GEPA Pictures

A szezon második versenyén második győzelmét is megszerezte a Red Bull Racing német versenyzője, Sebastian Vettel, aki így 50 megszerzett pontjával jelen pillanatban toronymagasan vezeti a bajnoki tabellát.

A regnáló világbajnok az első helyről vághatott neki a Maláj Nagydíjnak, és végül győzni is tudott – noha közel sem olyan könnyedén, mint két hete, Melbourne-ben.

„Azt hiszem, nagyon elégedettek lehetünk a mai nappal, próbáljuk megőrizni a pillanatot, hogy aztán építsünk rá a következő versenyen” – mondta Vettel a futamot követő sajtótájékoztatón.

„Nem sikerülhetett volna jobban a szezonkezdet, de még nagyon hosszú út áll előttünk. Sok pontot osztanak még ki, szóval két lábbal a földön kell járnunk.”

„A dolgok jónak tűnnek, ha pedig ez a jutalom a kemény munkáért, ám legyen. Holnaptól viszont már a kínai versenyre koncentrálunk, meglátjuk, hogy alakulnak ott a dolgok.”

Vettel szót ejtett a futam során felmerült KERS-problémáról is: elmondta, a hibrid rendszer nem volt túl megbízható a versenyen, ugyanis nem mindig működött. A legfontosabb helyzetben – a rajtnál – azonban kifogástalanul üzemelt.

„Természetesen nem így terveztük. Aztán újra működött a KERS, így ment ez az egész verseny során, egyszer jó volt, egyszer nem. Tehát ezen még dolgoznunk kell egy kicsit” – magyarázta minden idők legfiatalabb forma-1-es világbajnoka.

„A rajtnál teljesen másképp alakultak volna a dolgok a hibrid rendszer nélkül. Pontosan azt nyújtotta számunkra, amire szükségünk volt. Volt némi problémánk, szóval kikapcsoltuk, aztán utána megint jó lett.”

„Nem állhatunk le a munkával, láthattuk, hogy sokkal szorosabb volt a verseny, mint Ausztráliában. Nem aggódom, a srácok tudják, hogy csak úgy haladhatunk előre, ha higgadtak maradunk.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(3 komment)
F1_Fun_F_es_RB képe

teljesen korrekt.

remelem, sikerul osszehozniuk, hogy rendesen mukodjon a kers rendszeruk.

massa_f1 képe

Hajra Vettel!!!csak igy tovabb,meglesz az a cimvedes!!!:D:D:D

hókusz képe

Gratula Vettelnek, sok ilyen jó futamot kívánok neki.