Verstappen vs. Ocon

Vettel tudja, ha mindent jól csinálnak, győzhetnek Bakuban

Fotó: Bahrain GP

Azok után, hogy Ausztráliában és Bahreinben nyerni tudott, Sebastian Vettel csak a 8. helyen zárta a legutóbbi, kínai versenyt. A Ferrari versenyzője viszont nem csügged, elmondása szerint ugyanis minden adott ahhoz, hogy győzzön Bakuban.

A négyszeres világbajnok 9 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki tabellát a címvédő Lewis Hamilton előtt, elmondása szerint pedig nagyon magabiztosan várja a hétvégi Azeri Nagydíjat, hiszen tudja: ha mindent jól csinálnak, győzhetnek Bakuban.

„A kínai csak egyike volt az idei 21 versenynek, nem a világ vége. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, de a dolgok nem alakultak jól számunkra. De nem bánkódom emiatt. A tempónk rendben van, és örülök, hogy sikerült szereznem néhány pontot” – mondta még a Kínai Nagydíjra visszatekintve Vettel.

„Magabiztosan várhatjuk a hétvégét. Olyan autónk van, mely eddig minden típusú pályán jól üzemelt. Viszont azt is tudjuk, hogy szoros a harc a három élcsapat között, és ha egy pillanatra elgyengülsz, a többiek ott lesznek. A legkisebb nüanszok az egyensúlyban vagy a gumihőmérsékletben dönthetnek a győzelemről vagy a vereségről. De ezt izgalmasnak találom. Tudjuk, ha mindent jól csinálunk, nyerhetünk.”

Vettel hozzátette, bár Lewis Hamilton idén még nem tudott versenyt nyerni, nem érzi úgy, hogy vége a Mercedes-dominanciának az F1-ben.

„Nincs még az a benyomásom, hogy a Mercedes dominanciájának vége. Számomra még mindig az ezüst a favorit… Mindhárom eddigi versenyt megnyerhették volna, és akkor más dolgokról beszélgetnénk.”

„Az autónk viszont nagyszerű, és rengeteg fejlesztési potenciált látok benne. Ez pedig önbizalommal tölt el.”

Az elmúlt hetekben egyre többet pletykáltak arról, hogy a Ferrari a 2019-es idényre leszerződteti Daniel Ricciardót, Kimi Räikkönennek pedig távoznia kell. Bakuban természetesen Vettelt is megkérdezték arról, mit szólna ahhoz, ha ismét az ausztrál lenne a csapattársa.

„Nem az én döntésem. Viszont nem lenne problémám vele” – mondta a német. „Dolgoztunk már együtt korábban még 2014-ben, ami egy elég rossz idény volt számomra.”

„Alapvetően régóta ismerem már őt, jó srác. Nyilván remek versenye volt Kínában, jó ezt látni.”

 

Kapcsolódó cikkek

Vettel a leggyorsabb az első barcelonai tesztnapon

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének nyitónapján. Kimi Räikkönen számára nem indult könnyen a nap, ám végül produktív napot zárt a katalán fővárosban.

F1-es teszt: Vettel a leggyorsabb délelőtt

Hétfőn megkezdték a tesztelést a Forma-1 csapatai Barcelonában – a Ferrari számára jól indult a nap, Kimi Räikkönen azonban az Alfa Romeóval már pár perc után a sóderágyba csúszott.

Az F1-es csapatok barcelonai tesztbeosztása

Hétfőn hivatalosan is megkezdik a felkészülést a 2019-es Forma-1-es idényre a királykategória csapatai. Barcelonában tesztel a száguldó cirkusz mezőnye!

Friss hírek