Vettel úgy érzi, simán nyerhetett volna - F1VILÁG.HU

Vettel úgy érzi, simán nyerhetett volna

HIRDETÉS

Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy simán megnyerhette volna a Magyar Nagydíjat, ha nem küldik be a biztonsági autót, és nem kap büntetést, ami mi miatt visszacsúszott a harmadik helyre, csapattársa, Mark Webber, és Fernando Alonso mögé.


Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy simán megnyerhette volna a Magyar Nagydíjat, ha nem küldik be a biztonsági autót, és nem kap büntetést, ami mi miatt visszacsúszott a harmadik helyre, csapattársa, Mark Webber, és Fernando Alonso mögé.

Vettel a pole-ból rajtolva simán tartotta vezető pozícióját a futam első tizenöt körében, sőt előnye már több mint tíz másodperc volt a mögött autózó Alonsóval szemben, mikor egy törött szárny miatt pályára küldték a biztonsági autót, ami mindent megkavart.

Nem elég, hogy elvesztette az első körökben kiautózott előnyét, egy áthajtásos büntetést is kapott amiatt, mert túlságosan lemaradt előtte haladó csapattársától a biztonsági autó mögött, pedig a szabályok egyértelműen kimondják, hogy tíz autónyi hossznál nem lehet nagyobb a távolság két versenyző között.

Ez pedig azt is jelentette, hogy minden esélye elszállt a győzelemre, és végül csak a harmadik helyen futott célba, pedig a verseny elején látottak alapján simán behúzhatta volna a győzelmet a Hungaroringen, és akkor most ő állhatna a bajnokság élén.

„Az új rajtnál elaludtam” – vallotta be Vettel. „A rádiókapcsolatot elvesztettem a csapattal valamikor a futam elején, így nem hallottam semmit.”

„Néztem a műszerfalat és vártam az instrukciót, szóval nem láttam, hogy kialszanak a lámpák a biztonsági autón.”

“Általában, mikor a biztonsági autó elengedi a mezőnyt, a vezető pilóta megpróbál lemaradni tőle, és diktálni a tempót, ám Mark nem ezt tette, és rátapadt a biztonsági autóra.”

„Melegítettem a gumikat. Biztos voltam abban, hogy lesz még egy körünk a biztonsági autó mögött. Aztán hirtelen megláttam Markot az utolsó kanyarban, és azt, hogy a biztonsági autó behajt a boxutcába.”

“Ekkor már tudtam, hogy ez lesz az új rajt. Rengeteg időt veszítettem, ami nem volt szándékomban, és aztán egy áthajtásos büntetést kaptam.”

Hirdetés

„Nem igazán értettem, hogy mi folyik, és miért kaptam büntetést. Ez egy hatalmas kérdőjel volt számomra, egészen addig, míg a futam után valaki el nem mesélte az egészet.”

“Nagyon szerencsétlen voltam, mert sima győzelmet arathattam volna, ha nincs ez. Azonban annak azért örülök, hogy sikerült felállnom a dobogóra.”

Vettel ezzel feljött a bajnokság harmadik helyére, és mindössze tíz pont a lemaradása Webber mögött, aki átvette a vezetést Lewis Hamiltontól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!