Vettel: Természetes, hogy néha hibázunk - F1VILÁG.HU

Vettel: Természetes, hogy néha hibázunk

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Sebastian Vettelt, a Ferrari versenyzőjét a Francia Nagydíjon elkövetett hibájáról faggatták az ausztriai F1-es versenyhétvége előtt – a német szerint mindenkivel előfordulhat hasonló eset.

Vettel a Francia Nagydíj rajtját követően Valtteri Bottas autójának ütközött – az eset miatt 5 másodperces büntetést kapott, azonban nagy port kavart az eset, mivel több versenyző szerint is súlyosabb szankciót érdemelt volna az eset miatt.

A négyszeres világbajnoknak idén ez a második nagyobb hibája, az Azeri Nagydíjon ugyanis a vezető helyért harcolt, ám egy hiba miatt visszacsúszott a negyedik helyre.

Az Osztrák Nagydíjon Vettelt arról kérdezték, nem gondolja-e, hogy túl sok hibát vétett már az idei szezonban, és hogy ezek akár a bajnoki címbe is kerülhetnek számára. A német pilóta úgy nyilatkozott, aki a határon autózik, néha bizony hibázik, és ez alól ő sem kivétel.

Vannak hibák, amelyeket nem szabad elkövetni, de vannak hibák, amelyek megtörténnek. Attól függ, ezek milyenek” – mondta Vettel. „Sok versenyem volt, és előfordul. Megpróbálom minimalizálni őket, de nem aggódom. Nem gondolnám, hogy valami alapvetően rosszul működne.”

„A hibák sosem részei a tervnek, akármilyen is a terved. Az út hosszú, és teljesen normális, hogy ezen az úton bizonyos dolgok megtörténnek.

„Nyilvánvalóan a határokat feszegetjük. Bakuban sem arra gondoltam, hogy hátul fogok maradni, megadom magam, elengedem az embereket és gyűjtök néhány pontot. Ez nem az, amit én versenyzésnek nevezek. Megpróbáltam bebújni, mert ott volt a hely, és nem sikerült. Nem működött. Néha sikerül, és akkor az nagyszerű, néha pedig nem” – folytatta a német.

„Az év végén megpróbálsz mindent helyesen csinálni, nem pedig mindent rosszul. Ez természetes. Ez is az izgalom része, szóval meglátjuk, hol végzünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!