Vettel védelmébe vette a Ferrarit Szuzukában - F1VILÁG.HU

Vettel védelmébe vette a Ferrarit Szuzukában

HIRDETÉS
Bár Esteban Ocon rajtbüntetése miatt előreléphet egy helyet, és így a 8. helyről startolhat majd Japánban, Sebastian Vettel természetesen egyáltalán nem elégedett az időmérőn nyújtott teljesítménnyel.
Fotó: Scuderia Ferrari

Bár Esteban Ocon rajtbüntetése miatt előreléphet egy helyet, és így a 8. helyről startolhat majd Japánban, Sebastian Vettel természetesen egyáltalán nem elégedett az időmérőn nyújtott teljesítménnyel.

Az már az időmérő előtt is nyilvánvaló volt, a Mercedeseket nehéz lesz legyűrni, a változó időjárási körülmények azonban lehetőséget kínálhattak volna a Ferrarinak arra, hogy a pole pozícióért harcoljanak versenyzői.

Az olaszok azonban nem éltek ezzel – sőt, hibáztak a Q3-ban, amikor Vettel és csapattársa, Kimi Räikkönen az intermediate-gumikkal mentek pályára.

Vettel mindazonáltal csapata védelmére kelt – azt mondta, ő is egyetértett a gumiválasztással a harmadik szakasz elején.

„A Q3 elején megkérdezték tőlem, hogy rendben van-e az, ha intermediate-gumikkal küldenek ki a pályára, én pedig azt mondtam, hogy igen” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Nyilván rossz döntés volt, de utólag már könnyű ezt mondani. Alakulhatott volna fordítva is. Azt hittük, több eső lesz, de végül nem érkezett meg. Ha 5 perccel korábban kezd el esni, akkor másképp alakul a történet.”

„Az időzítés tekintetében nem a mi időmérőnk volt, és kerültünk már néhányszor hasonló helyzetbe. Egy csapat vagyunk, közösen viseljük a következményeket. Holnap egy új nap jön, nem lesz könnyű ennyire hátulról rajtolni, de nem is lehetetlen a helyzetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!